HARMADIK TRIMESZTER

A 28. hetet orvosi vizsgálattal kezdtük. A doktorbácsi szerint minden rendben van szóval boldog vagyok. Találkoztunk a szülésznővel is. Amíg a kórházban várakoztunk a szülészeten ki-be hozták a édesebbnél édesebb újszülötteket. Aztán tolták ki az újdonsült anyákat is. Semmi félelmem nem volt. Sőt olyan megnyugtató érzés volt látni őket. Aztán Cucival is beszélgettünk. Még a végén úgy néz ki apás szülésünk lesz! Eddig határozottan tiltakozott ellene, magyarázva ezt azzal, hogy nem bírná nézni ahogy szenvedek. Mostanában sok mindenkivel beszélget erről és valahogy kezdi ő is másként látni. Szóval meglepődtem, de nagyon örültem.

Három napja nem írtam most semmit. Van kép a pocakról na azt megmutatom. Ekkorák vagyunk 28 hetesen!

Jaj egyre jobban feszül. Mivel a vizsgálatkor a fejecskéje megint lefelé volt, így már biztos vagyok benne, mikor és hol nyomja ki éppen a könyökét vagy a talpacskáját. De Adrikámmal is történnek a fejlemények. Ma reggel beindultak nála a fájások. Nem rendszeresek, szóval ezek még csak jóslók szerintem, de majd holnap megtudjuk. Hétvégén még együtt vacsiztunk meg koktéloztunk is, mondtam is neki, remélem lesz még közös pocakos összejövetelünk. Hát így lehet nem lesz. De őszintén szólva lehet jobb is, mert tudom Adrinak megkönnyebbülés lenne már. Pedig ő tényleg nem az a nyafogós fajta. Néha nem is értettem, hogy csinálja. Aztán lassan mi is utolérjük ám és nyáron már baba-mama összejöveteleket tarthatunk majd. :)

Nagy hírem van! Én Drága Adrikámnak ma reggel világra jött piciny kislánya, Sárika! 2990 grammal és 50cm-rel. Komlikációmentes, gyors lefolyású szülés volt. Mindketten jól vannak, tiszta szívből gratulálunk nekik!

Végre megérkezett a komódunk is. Úgyhogy megvolt a tegnap esti program. Már egész könnyen ment, megszereztük a rutint a kiságynál és a szekrénynél. Most azt méregetem, hogyan fog elférni a szobában, mert valahogy mindegyik nagyobbacska, mint amire számítottam. Aztán ma végre festünk is, már el sem hiszem. Valamiért mindig elhúzódott. Aztán ahogy megszárad jöhet a tapétázás. Szerintem jövő héten megvesszük a még hiányzó dolgokat is. Júj milyen hosszú listát készítettem. De hát ami kell az kell. :) És voltunk a kórházban is meglátogatni Sárikát és Adrikát. Egy tünemény ez a bébi. Jól kikérdeztem az újdonsült anyukát. Azt hiszem egy nő nem is kívánhatna ennél tökéletesebb szülést. Ez egy álomszülés volt elejétől a végéig.

A 29. hét kezdéseként elég szörnyű éjszakám volt. Konkrétan arra ébredtem fel, hogy a gyomorsav annyira visszajött, hogy azt hittem megfulladok tőle. :( Nagyon megijedtem. Ezentúl egy magasabb párnán kell aludnom, ami meg a derékfájás miatt lesz szörnyű, de inkább ez, mert bele sem merek gondolni mi van ha nem ébredek fel? Az éjszaka további részét félálomban  töltöttem, Picinyuszika is csuklott egy jó darabig, aztán 5-kor kidobott az ágy. Felhúzva a redőnyt olyat láttam mit még sosem, 11 őzikét! Ennyit egyszerre még sosem láttam. De hát ki korán kel, őzikékre lel...:D

Milyen édes ez a Cuciapuci. Néhány napja sikerült úgy leejtenem a telefonomat, hogy tönkrement a hangszórója annyira, hogy mindenkinek robothangja volt akivel beszéltem. Mérges is voltam magamra, mert igaz megvan már egy ideje de nagyon a szívemhez nőtt ez a Dolce@Gabbana csoda. Erre az én szerelmem ma hazaállított egy rózsaszín érintőképernyős meglepetéssel. Egyáltalán nem számítottam rá, azt mondja ezért a mosolyért már megérte. :D Hát persze örültem neki, főleg mert olyat kaptam, amilyet szerettem is volna. :) Papi mondjuk azt mondta még jó, hogy lányom lesz, így tényleg minden rózsaszín lehet. Mondjuk ennek a rózsaszín mániának sok köze nincs a Pálmucihoz, de mindegy. :) Egyébként tényleg egyre jobban foglalkoztat az, hogy mi lesz ha mégsem kislány lesz? A legutóbbi uh vizsgálaton Anikóéknál ugyanis a doktorbácsi szerint semmi jele nem volt annak, hogy a pocijában fiúcska lenne, így még a végén az is lehet, hogy Martin helyett Martinájuk lesz. :) Már megvan az időpontunk a 30. heti uh szűrésre, úgyhogy nagyon izgatottan várom, hogy a kék szobát is be kell e rendeznünk vagy nem? De remélem nem! :)

Húh épp túl vagyok egy jókora adag fagyi betermelésén. Mostanában kezdem kívánni az édes dolgokat is, persze a csoki még mindig ritkán csúszik le. A kiskifli is kezd kimenni a divatból, szerintem most kicsit kevesebbet eszem mint az elmúlt hónapokban. Biztos nincs már neki hely. Meg aztán ami lemegy, az rendesen csinál savat, az meg nem kellemes, de hát enni kell, meg azért ha valamit megkívánok azt földön-vízen át. :D Voltam védőnőnél, a múltkorihoz képest 2 kg-ot híztam, így a 29. héten plusz 8 kg-nál tartunk. Óriási rúgdalózások vannak a pocakban. Azt olvastam, hogy ezek rendszeresek, bár én inkább az ellenkezőjét vettem észre.

Nagyon elfáradtunk. Ma megvettem mindent amire még szükségünk lehet. Most már tényleg minden rózsaszín. :) Mivel sem erőm sem kedvem nem volt boltról boltra futkozni, így a Brandonba szereztem be mindent. Nincs más hátra mint bepakolni a táskámba és várni a nagy napot. Tegnap óta megint keményedik a pocak. Remélem ez még nem jelent semmit, mert azért csak korai lenne. Lehet az időjárás vagy a vásárlás nem tudom de egész nap megállás nélkül mocorog a Picinyuszi. Most lepihenek, hátha úgy megnyugszik. 

Már késő este van. Nyuszikám még mindig pont olyan aktív mint volt. Úgy két órát aludhattam délután, de néhányszor felkeltem a mozgásokra. Meg álmodtam is. Most már mondhatom, hogy szinte állandó vendégei az álmomnak a terhességgel kapcsolatos dolgok. A tudatom alatt azért valamennyire biztos tartok már tőle, de úgy egyébként meg nem. Cuci azt mondta örül, hogy próbálok pozitív maradni. Szerintem ő már izgul. Bár nem mondja, de én érzem. :)

Persze ma is az én egyetlen pocaklakóm ébresztett. Jobb is erre kelni, mint az ébresztő hangjára. Meg már korán reggel megérkezett a Cuci ajándékja is, amit a neten rendeltem a névnapjára. Szerintem nagyon fog neki örülni. :) Azért tényleg furcsa változásokat visz véghez a testben ez az állapot. A körmöm még életemben nem volt ilyen egészséges, erős, és sosem nőtt még ilyen gyorsasággal. A hajammal is hasonló a helyzet. A szőrzet meg sokkal lassabban növekszik. Biztos ezek a dolgok is hozzájárulnak ahhoz, hogy egy kismama valóban jól érezze magát a bőrében, talán ezeket kapom kárpótlásul az egyébként meg nem kellemes terhességi tünetekért. És persze magát az érzést, a tudatot, hogy bennem fejlődik az életem értelme, ami semmihez sem fogható.

Anikóék voltak dimenziós uh-on, mégis csak Martinjuk lesz. :) Én pedig a mai nappal végre befejeztem a tapétázást, már ki is takarítottam, a bútorokat kell már csak a helyükre tenni. És ezzel eljött az ideje annak is, hogy kimossam az összes Pálmuci kisruhát meg mindent amivel csak érintkezni fog. Egy élmény bemenni a mosókonyhába és ránézni a rogyásig telepakolt ruhaszárítóra. Az a sok ici-pici édes rózsaszín ruhácska. Annyira jó! :D Talán holnapra minden megszárad és akkor bepakolhatok a szekrényekbe is. És ami még fontos, hogy 30 hetesek lettünk! :)

Most épp így nézünk ki. Nem egyszerű az biztos és tényleg napról napra nehezebben megy minden. És gondolom ennél még sokkal nehezebb is lesz. Na azért csak nem csüggedek ám! Hiszen láttam a végeredményt Adrikámnál. És nekem ez nagy erőt adott. Ez az édes piciny gyönyörűség, Sára bébi minden szempontból tökéletes, úgy ahogy van. Olyan kis puha bársonyos tapintású törékeny angyalka. Hát persze, hogy olvadoztunk rendesen. Senki nem kívánhatna jobbat nála!

Végre elérkezett a harmadik ultrahangos vizsgálat is. Papival mentünk, végre ő is láthatta a kisunokát, bár azt mondta nagyon nem tudott mit kivenni a felvételen, de azért aranyos volt az biztos. Szóval a vizsgálat alpján minden rendben van! Nem nőtt kuki sem, így most már nem is aggódom azon sem, hogy biztos kislány lesz e. A súlya pedig 1450 gramm! A többi adat a "Terhességi vizsgálataim eredményei számokban" menüpontban található. Most épp május 26-ra mondták a születés időpontját.  De ez eddig mindig változott, én 20.-ára számolom, aztán majd meglátjuk. A lényeg, hogy a táskámat már bepakoltam. :)

Az én piciny lányom igazán félős lehet. Már többször észrevettem, hogy hangosabb dolgokra mint pl. porszívózás intenzív rugdalózásokba kezd. Ma éppen habcsókot készítettem, a hozzá való tojásfehérjét gépi habverővel vertem fel, ami a legmagasabb fokozaton valóban nagyon hangos. Ki is kellett kapcsolnom, mert egyszerűen úgy mozgott és rúgkapált a Pálmuci, hogy le kellett ülnöm. Megsimogattam a pocakot meg beszéltem hozzá, hogy megnyugodjon. Aztán abba is hagyta az én kis Kincsem.

Sándor napján megszakad a tél, József napján eltűnik a szél, zsákban Benedek hoz majd meleget, nincs több fázás, boldog, aki él! Itt a tavasz! Annyira jó idő van, hogy el sem hiszem. Szerintem a melegfrontot éreztem én már tegnap, mert azt hittem leszakad a hasam. Fájt mindenem és néhány pillanatra annyira elkeseredtem, hogy a sírás határán álltam. Csak abban reménykedtem, hogy reggelre jobban legyek, és ez szerencsémre így is lett. Kihasználva a jó időt a főzés mellett söprögettem kicsit meg ablakot is pucoltam. Már nagyon kellett ez a napsütés!

Hajnali 4 óra 36 perc van. Ez az éjszaka sem kerül már be a rekordok könyvébe. Olyan éjfél körül aludhattunk el. Kicsit nehezen jött az álom a szememre, de nem gondoltam voltam, hogy ilyen hamar távozni is fog. Szerelmem itt nyomja a szunyát, épp csak irigykedni tudok, de csendben maradok mert szegényt amúgy is hétfőtől péntekig ez idő tájt ébreszti a vekker. Szóval itt fekszem mellette megpróbálva a legkisebb zajt kelteni. Picinyuszikám is felkelt már, a reggeli tornagyakorlatai végzi elég intenzíven. Általában együtt kelünk, mostanában egyre sűrűbben ilyen korán. Már túl vagyok egy gyomorsav túltengés enyhítésére szolgáló tablettán, ha hinni lehet a babonában, akkor a kicsi Pálmucink óriási hajzuhataggal érkezik majd közénk, mert ennyi gyomorégés és sav semmi másra nem enged következtetni. Hacsak nem a tegnap esti pizzának és annak az igazán fincsi csokis profiterolnak köszönhető. Kicsit plázáztunk is, kellett már a kimozdulás. Mostanában az az általános ha itthon vagyok. Ma megyek bababörzére. Már nagyon várom. Jó lenne most is találni olyan szuper dolgokat mint a múltkorin. Csak nehogy megint rosszúl legyek, bár most néhány hete elkerül a hányinger, épp elég is volt már belőle.

Egész jól bírtuk a vásárolgatást. Sikerült is megint egy csomó rózsaszín kisruhácskát beszerezni. Meg találkoztam néhány ismerősömmel, akikkel nagyon régen nem, már csak ezért is megérte elmenni. Mielőtt hazajöttünk volna még elmentünk bevásárolni. Amikor jöttünk ki az áruházból és pakoltuk be a kocsiba a cuccokat egy néni odalépett hozzánk. Kezében egy kosárral, mely tele volt rózsákkal. Kedves volt és aranyos. Elmondta, hogy egy nyitott hátgerinccel született kisfiú műtétjére gyűjt adományokat. Sokat hallottam már az efféle pénzgyűjtési akciókról, melyeknek legtöbbször a története kitaláció. De ott abban a pillanatban meg sem fordult mindez a fejemben. Azt hiszem itt szó sem volt ilyesmiről. Ötszáz forintot kért a néni és még egy szál gyönyörű rózsát is kaptam tőle. Amíg Cuci visszatolta a bevásárlókocsit beszélgetni kezdtünk. Én egyébként is mindig adtam ha kértek, mégha néha hihetetlennek is tűnt a történet, de úgy vagyok vele, amíg tudok, addig szívesen adok, hisz soha nem tudhatom mikor mit hoz az élet. Lehet egyszer majd mi szorulunk segítségre, bár ne így legyen. Meg ez most olyan más volt. Egy beteg kisgyermeknek segíteni, még ha ilyen csekély összeggel is, mondanom sem kell egyből a mi picike Pálmánkra gondoltam. A néni még csak annyit kért búcsúzásul, hogy júniusban gondoljunk a kisfiúra, mert akkor lesz a műtét. Szerintem én nem csak akkor fogok rá gondolni, és nagyon remélem, hogy sikerül meggyógyulnia!

Ha hétfő, akkor az védőnős nap. Hihetetlen de a mérleg ismét súlycsökkenést mutatott, konkrétan 2 kg a fogyás. Így a terhesség 31. hetében a súlygyarapodás 6 kg. Az tény, hogy kevesebbet bírok enni, mint két hónappal ezelőtt, de azt nem gondoltam volna, hogy fogyni is fogok. A lényeg, hogy minden rendben, a vérnyomás a szokásos, a szívhang tökéletes, pocak növekszik rendesen, úgyhogy nincs okom aggódni. Megkaptam a beutalómat az ismét esedékes antigénes vérvizsgálatra is, szóval ezt a hónapot sem úszom meg szúrkálás nélkül.

Már péntek éjjel van. Valahogy elmaradt a blog írása a héten, pedig azért történtek dolgok. Most már mindegy, így alakult. Nemrég jöttem haza, Verácska barátnőmmel voltam vacsorázni, az idő meg jól elszaladt. Holnap reggel fotózásra megyek. Már aludnom kellene, hogy valahogy kinézzek a képeken, de nem vagyok még álmos. Pedig ma nem is pihentem délután. A héten minden nap aludtam egy-két órát napközben, mert nem bírtam fent lenni. Aztán éjjel meg egyik nap sem feküdtem le kettőnél előbb, de elaludni akkor sem tudtam. Forgolódtam, sehogy sem volt jó, Picinyuszi sem találta a helyét. Egyszer egy kezecske, másszor egy lábacska volt olyan helyen, ami nagyon nem volt kellemes. Aztán mikor mindkettőnknek jó lett volna, jött a sav. Hát már jobb nem lesz amíg ki nem bújik az biztos. De nincs ám már messze, ugyanis mától elérkeztünk a 32. héthez. :)

Húh de fárasztó napon vagyunk túl. Egész jól lettem volna de megint rámtört a fejfájás. A fotózáson még semmi gond nem volt, sőt azt meglepően nagyon jól bírtuk, aztán délutánra szerintem az időjárás változásnak köszönhetően először szédelegtem majd jöttek a migrénhez hasonló tünetek. Picit le is pihentem, bár nagyon jobb nem lett, estére meg mentünk Cuciapucival Sárababázni. Úgyhogy picit gyakorolhattunk. :) Olyan jó érzés volt mikor a karomba vettem és a mellkasomra fektettem Sárikát miközben a pocakban ott mocorgott a Pálmuci. Ez az érzés is a terhesség alatti kivételes pillanatok egyikéhez tartozik. Ilyen élmény volt az is, amikor Anikóval egymással szemben állva összeértettük a pocakunkat. Istenemre mondom nem tudom szavakba önteni mit éreztem, éreztünk akkor.

Esküszöm ma valaki a felhőket az égre festette! Órákat eltudnám nézegeti őket, amikor ilyen gyönyörűek.

Le is fényképezetem, hogy lássátok milyennek látom én őket. Kicsit a felhők mögé szoktam nézni. Ilyenkor eszembe jutnak azok, akik már nem lehetnek itt közöttünk. Hiszen hol máshol lennének, mint a felhők mögött? És ha már az időről beszélünk, hát mi rendesen elfelejtettük a mai időátállítást. Délre mentünk volna névnapi ebédre Cuci szüleihez. Jó nagy meglepetés ért bennünket, mikor szembesültünk vele mennyi is az idő valójában. Mondjuk azon nem lepődök meg, hogy én elfelejtettem, mert mostanában nagyon szenilis lettem. Állítólag valami hormonok okozzák a várandóság alatt. Utána is néztem és van ahol bizonyítják, van ahol pedig cáfolják ezt a jelenséget. Na mindegy én észrevettem magamon az biztos, és mivel állítólagosan terhességi tünetnek számít, nekem is produkálnom kell. :)

Megvolt az esedékes nőgyógyászati vizsgálat is. Doktor bácsi szerint jól vagyunk, rendben van minden, méhszáj még mindig zárva, úgyhogy következő vizsgálat négy hét múlva. Ez pedig már a 32. heti pocakunk.

Érdekes, mert mikor mindig visszanézem olyan mintha a két héttel előtte készült pocakhoz képest szinte nem is változott volna, pedig bizonyára nőtt, hiszen a baba rendesen fejlődik benne. Meg nem is bánnám azért ha nem lenne olyan óriási, mert a súlyát már most is érzem rendesen. Ám hátulról még mindig nem látszik rajtam semmi. És bár már hetetekkel ezelőtt arra számítottam, hogy a köldököm kifordul, valahogy egy ideje az is maradt a helyén.

Este 11 órakor sütöttem pogácsát. Annyira megkívántam, hogy úgy éreztem ha most nem ehetek egy világ fog összeomlani. Úgyhogy kénytelen voltam nekiállni, aztán mikor elkészült egy bögre finom tejjel be is vágtam néhányat. Majd lefeküdtem. Gondoltam épp itt az ideje az alvásnak, mert hát korán is keltem, meg a délutáni pihi is elmaradt, de egészen 3 óráig nem jött az álom a szememre. Ha ilyenem van mindig nekiállok mahjongozni. Ezt a kínai párkereső játékot igen sokszor bevetettem már a terhesség alatt. Aztán meg a sav miatt már három párnán vagyok kénytelen aludni, pedig lúgosított vizet is iszom már. Anya mondta még az elején, hogy ő bizony kénytelen volt ülve aludni miatta, akkor még hihetetlennek tűnt, de most már tudom, hogy nagyon is valóságos. Ez egyszerűen szörnyű!

Micsoda jó kis nap volt ez a mai. Kihasználtam a jó időt, voltunk vásárolgatni Milvivel. Ebédre igazán fincsi thai rákos sült rizst ettünk, aztán meg desszertnek profiterolt. Nyami. :) Délután meg kihordtuk Cucival a virágokat és ültettünk újakat is.  Boldog vagyok!

Most aztán már nyakig benne vagyunk a 8. hónapban így a 33. héten. Cuciapuci tegnap bevallotta, hogy rendesen tele van már a gatyója. :D Úgyhogy még én bíztatom, hogy nyugi, úgyis megy majd minden magától. Én valahogy még mindig nem izgulok. Inkább már mindennél jobban várom, hogy csókot nyomjak arra az édes tappancskára, ami olyan nagyon rugdos ott bent a pocakban. Meg hát Adrika is csupa-csupa jót tud csak mondani Sárikával kapcsolatban, úgyhogy itt az élő példa, hogy igen is lehet ezt az egészet boldogan csinálni. És én sem fogok másra törekedni, bárhogy is legyen. Tegnap csajosesteztünk megint.

Ilyenkor mindig úgy elmegy az idő. :( Valóban csupa móka s kacagás. És ha már húsvét, akkor isteni húsvéti ebéd. Anya megint kitett magáért. Volt sült bárány, kacsa és még nyuszi is. Olyan nagyon finom volt minden és igen, hosszú idő óta először ettem nyuszit is. Szegényke. Olyan illúziórombolás ez részemről. Na mindegy, már bennem van és ott is marad. :D És itt van még egy képecske, mivel ígértem, hogy lefényképezem a babaszobát is.

Ő lenne hát a Pálmuci lakosztály, ide várjuk már türelmetlenül a Picinyuszikát!

És ha már a szobánál tartunk én is vágytam egy saját rózsaszín kis kuckóra, bár nem mindig volt ám ez így. Kamasz koromban  a saját birodalom fogalma eléggé elütött a velem egykorú társaimétól. Mondhatni rendesen elvont voltam a lila hajammal, a zöld szemöldökömmel és a piros szőrös bundámmal. Ez a stílus volt jellemző a szobámra is. Az egyik sarkában egy felakasztott baba lógott, amit még a jobb hatás érdekében véresre is festettem, teleszőttem pókhálóval, a bútoraimat lefestettem narancssárga alvázvédővel, mindenféle ocsmányságot írogattam, festegettem meg ragasztgattam a falra olyannyira, hogy a plafonon sem volt egy talpalattnyi hely sem. Élvezet volt látni a szüleim döbbent arcát, mikor betévedtek a szobámba. :D Igazi lázadó típus voltam, aki azt gondolta sosem fog felnőni. Aztán jött a nagy szerelem, a lila hajból szőke lett, a szemöldököt sem festettem már, a piros bunda is bekerült a zsák aljára, a szobát pedig hosszas sikálás után Cuci lefestette egyszínűre. Még emlékszem a pillanatra, mikor ott álltam és olyan üresnek tűnt az egész, de tudtam akkor és ott lezáródott valami az életemben. Pedig sosem gondoltam, hogy valaha normális is leszek. :) Nem szerettem volna soha átlagos szürke kisegér lenni, ebben a szürke világban. Biztos azért vagyok most is egy rózsaszín nyuszika. :D Megteremtettem egy álomvilágot magamnak és így vagyok benne boldog ahogy vagyok. Ez az elmúlt néhány hónap pedig olyan pillanatokat hozott, amitől még jobban hiszem, hogy igenis létezik ez a világ az én boldogságommal.

Este úgy feküdtem le, hogy a gondolataimban semmi más nem járt, mint egy friss és ínycsiklandozó balatoni lángos. Annyira megkívántam, hogy ez egyszerűen eszméletlen. Lehet ezért volt olyan borzalmas az éjszakám. Vagy a sav vagy az a nagy szél ott kint, esetleg a három párna a fejem alatt, netán a derékfájás? Vagy inkább ez mind együtt. Közeleg a vég én érzem. Pici furcsa kis görcsöcskék nyugtalanítanak éppen, talán ezek a méhösszehúzódások. A normális összehúzódási gyakoriság a 25-28. héttől kezdve óránként egy-három is lehet de van, hogy órákig nem érezzük mert nem figyelünk oda és aztán egy óra alatt több is van. Közös jellemzőjük, hogy nem fájdalmasak, és hol rövidek, hol pedig viszonylag hosszabb ideig tartanak. Azért remélem csak erről van szó. A 36. hétig mindenképpen szeretném ha bentmaradna. Utána már nagyobb esélye lenne rá, hogy problémamentesen jöjjön a világra. Én pedig semmi egyebet nem szeretnék, csak legyen minden a legnagyobb rendben.

Anyukám büszke lehetsz rám! Elkészítettem életem első lángosát. Én vittem volna kóstolót is, de elfogyott mind. Szóval finom lett, bár a balatoni feeling elmaradt. Azért mielőtt megszületik a Pálmácska még szeretném látni a magyar tengert, úgyhogy valamelyik hétvégén remélem ez is összejön. És édes kis tappancsocska mit művel megint odabent? Épp fekszem az ágyban és üvöltök Cuciapucinak: -Azonnal gyere ezt látnod kell! Már nem újdonság, de mindig olyan fantasztikus érzés ha úgy hullámzik a pocak mint a tenger, a lábacskák itt-ott furcsa bubok formájában állnak ki és vándorolnak ide-oda. Amint a búbocska megjelenik, én egy pici simogatással válaszolok rá. Aztán mintha megcsikiztem volna olyan hirtelen húzódik vissza. Apuci puszit nyom rá, jól eljátszadozunk így hármasban. Aztán a lábacska valahogy bekerül a bordáim alá. Hú ez feszítő érzés nagyon. Ezzel nem lehet mit kezdeni, ilyenkor jön a könyörgés, hogy édes pici lányom kérlek ne bántsd az anyát! :)

Mostanában nincs olyan nap, hogy ne érezném picibabám csuklását éjjel is, nappal is többször. Nagyon fincsi lehet az a magzatvíz. :) Meg azért csak jó jel is ez, hiszen arra utal, hogy a tüdeje fejlődik, mivel légző mozgásai közben beszívja a magzatvizet, és ez okozza a csuklást. Aztán meg túlvagyunk a pohár a pocakon teszten is. :) Ebéd közben Pálmuci megint intenzív popsi kinyomásba kezdett, ahogy ez rendszerint mostanában lenni szokott, mert miért is hagyjuk anyát nyugodtan enni, nemde? Én meg gondoltam kipróbálom, megtartjuk-e azt a poharacskát. Rátettem a szinte vízszintes felületet formáló mell alatti pocak részre, és ott maradt ám, de még mennyire. Cuciapuci azon izgult nehogy lerúgja róla. :D Aztán inkább levettem és annyit mondtam: -Egészségedre kislányom! Aranyos szituáció volt, jót nevettünk. :)

Azért senki ne gondolja, hogy egy boldog kismamának nincsenek lelkileg nehezebb pillanatai. Nálam tegnap volt a második úgymond depis nap az elmúlt 8 hónap alatt. De szerencsére egyiknél sem tartott tovább egy órácskánál ez az állapot. Fura, de a segítség barátok formájában érkezett, hiszen az elsőnél egy kedves barátom, most a másodiknál Györgyike barátnőm rántott vissza a való világba. Úgyhogy  már csak azt vettem észre, hogy fáradtan esek haza egy átbeszélgetett, shopingolással és sütizéssel eltöltött nap után és meg sem fordul a fejemben, hogy órákkal előtte mondhatni az élethez sem volt kedvem. Örülök neki, hogy vannak barátaim, akik tudják, mikor van a legnagyobb szükség rájuk. Ennyit a rosszkedvről! :) Viszont már többször észrevettem, ha fáradtan kerülök az ágyba vagy sokáig fent maradok, valami furcsa lábgörcs nem hagy elaludni. Aztán tegnap ezen kívül picibabám is éjjel volt a legintenzívebb, sőt ráadásul egyedül is voltam itthon, mert Cuciapuci meg a barátaival töltötte az éjszakát, mivel neki is megjár néha a kikapcsolódás. Így már éjjel három óra is volt, mire sikerült elaludnom. 11-kor keltem. Ebéd után meg mamival és papival mentünk vásárolgatni, amíg Cuciapuci focizott. Kicsit megpihentünk két üzlet között, akkor készült ez a kép az én drága édesapámról, Papiról és rólunk Nyuszikákról.:)

Most meg megint olyan fáradtnak érzem magam, de mindjárt 19 óra, már nem alhatok el, hiszen akkor egész éjjel kukorékolni fogok. Úgyhogy most elfoglalom magam valamivel, hogy még néhány órát fent tudjak maradni.

Ma végre elkészült a 34. heti pocakfotó is. És mivel védőnőnél is voltuk, így a hivatalos súlynövekedés egészen pontosan 10 kg. Úgyhogy szépen összeszedtük magunkat. :) Egyébként olyan fura ez, mert ennyi kiló még életemben sosem voltam és eleinte olyan rémisztőnek tűnt, hogy a terhesség alatt tizen-huszon kilók jöhetnek fel rám, most pedig, hogy már itt tartunk mondhatom nagyon jól érzem magam a bőrömben. Kikerekedett cicik és popsi, az arcom is teltebb lett, bár ezt én nem veszem észre, de sokan mondják, na a lényeg az, hogy tetszik a végeredmény. :) Elvileg még olyan 1 maximum 2kg súlygyarapodás várható a visszalevő hetekben, de az is lehet, hogy ennyi sem. Azért azt hozzátenném, hogy én semmit nem tettem annak érdekében, hogy a mérleg ennyit mutasson, mindig pont annyit ettem, amennyi jól esett. Sosem többet és sosem kevesebbet.

Hónapok óta vártam már erre a telefonhívásra, amiben ma volt részem. Szeretett Kata barátnőm hívott Dél-Amerikából, Columbiából. Még decemberben utazott el és azóta szinte semmit nem hallottam róla. Ha a Picinyuszika a kiírt időpontban születik, akkor Katám rá két hétre érkezik haza. Milyen jó lesz kicsit már megölelgetni. Nagyon hiányzik. És ráadásul eggyel többen várjuk haza!

Ismét egy éjszakai blogbejelenkezés. Olyan 22 óra volt, mikor elaludtam és éjfél mikor felébredtem erre az iszonyatos fejfájásra. Most pontban 3 óra és 25 perc van, eddig bírtam a forgolódást. Így bekapcsoltam a tv-t. Pont most kezdődött el az Egy makulátlan elme örök ragyogása. Hú már jó párszor láttam, de eddig még nem sikerült megunnom. A fájdalom sem múlik, talán jön a meleg és azt érzem megint. Jó is lenne már egy kis napsütés, bár én azért örültem az esőnek is mert a virágaim úgy nőttek tőle mint a gombák. De a hétvégére meg beterveztünk egy grill-partyt és a balatoni kirándulást is végre. Szóval nem bánnám a szép tavaszi napsütést sem. Picibabám is ébren van. Néha rúg egyet a bordám alatt vagy csak matat kicsit odabent. Éhes is vagyok, mindjárt eszem is egyet abból a finom joghurtos kevertsütiből, amit még délután csináltam.

Nem gondolja senki, aki egyszer bemegy egy szülőszobába, hogy egészben kijön onnan, kivéve persze ha ott dolgozik, vagy valamiért éppenséggel ott van dolga.  Na mi ma Cuciapucival elmentünk és felderítettük a terepet a mi kedves szülésznőnk vezetésével. Húh, hát őszintén szólva azt hittem, hogy komoly érzelmeket fog belőlem kiváltani a hely, de inkább nyugodtságot éreztem, mintsem valamiféle izgatottságot. Mindkettőnket beöltöztettek majd szobáról szobára végigvezettek. Van lehetőség labdán, kötélen és még franciaágyon is vajúdni és szülőszékben valamit ágyon szülni. Azt hiszem amikre kíváncsi voltam arra megkaptam a választ. És egyre inkább mégis csak úgy néz ki, hogy nem apás szülésünk lesz, viszont mivel én mindenképpen szerettem volna ha valaki ott lesz velem, így Milvi mellett döntöttem. Ő meg nagyon szívesen vállalta, sőt már készenlétben is áll. :)

Tegnap óta már a 35. hét is elkezdődött. Voltunk látogatóban Sárabébinél meg kicsit elmentünk vacsizni és vásárolni a csajokkal. Csináltam is egy képet erről a gyönyörű babáról épp fürdetés közben. :)

Aztán ma végre Cuciapucival elkirándultunk a Balatonra, Keszthelyre. Már az indulásnál akadtak kisebb-nagyobb problémák, kerékcsere, bankautomata meghibásodás stb... Miután odaértünk a jó idő és a hétvége ellenére alig lézengtek. Jó ez akár érthető is lehet így április közepén, na mindegy. Azért  sikerült találnunk néhány nyitva lévő üzletet. Először halat ettünk, ami kissé ízetlen volt meg nem is a legfrissebb, de javított rajta a félszáraz kenyér meg a koviubi, ami inkább volt savanyú mint kovászos. Majd véreshurkát vásároltunk, azt meg sem ettük, sőt én csak megtúrtam és megszagoltam, mert az szó szerint véres volt. Fúj, ha rágondolok most is rosszul vagyok tőle, mert ilyen sületlen hurkát még életemben nem láttam. Maradt hát a lángos, persze az már elcsomagolva hazafelé. Annak meg a csomagolópapírja esett a földre, de ezzel csak mi foglalkoztunk, mert az eladó két bátor mozdulattal felvette és belecsomagolta a fokhagymás portékát. Gondolom micsoda tisztaság lehetett a sütöde padlózatán, na mindegy még ezt is szó nélkül hagytuk. Ezek után már meg sem lepődtünk a lángos ízén...gondolhatjátok.  És hazafelé még útitársat is kaptunk egy kullancs személyében. Gondolom ő akkor csatlakozhatott hozzánk, amikor egyszer megálltunk pihenni, mert már nem bírtam egy helyben ülni. Micsoda élményekkel tértünk haza a mi Balatonunkról, míg itthon a hűtőben meg ránk várt a holnapi grillezéshez bepácolt husi, amitől biztosan tudom, hogy nem kapunk legalább szalmonellát.

Jól kifárasztott a főzőcskézés, így délután le is pihentem kicsit amiből egy három órás szunyókálás lett. Lehet még most is aludnék, ha nem arra kelek fel, hogy mindjárt bepisilek. Kb. egy hete ismét besűrűsödtek a mellékhelyiség látogatásának számai a hólyagra nehezedő nyomás miatt. Ami nem is meglepő, hiszen a méh alsó harmada a szülés közeledtével puhábbá válik, a magzat feje lejjebb csúszik, majd egészen beilleszkedik a medencebemenetben. Ez hosszabb folyamat, a végén úgy érezzük, mintha lejjebb szállt volna a hasunk. És mivel hamarosan itt a vége, mondhatni már vártam is.

Talán mintha a sav sem lenne már olyan kellemetlen, inkább mostanában a tüdőmet nyomja a pocak, főleg ha ülök és éppen eszem, vagy csak próbálok enni. Csíkok még mindig nem lettek a bőrömön, talán ezt megússzuk. Bár én kentem is rendesen minden tusolás után, igaz nem konkrétan striák elleni krémmel, hanem a jól bevált és évek óta használt testápoló krémemmel. Ám a melanocitákat, pigmentsejteket szabályozó hormon magasabb szintje miatt kisebb foltocskák már kialakultak az arcomon, valamint az anyajegyek és a szeplők is sokkal láthatóbbá váltak. De ezek meg szülés után úgyis eltűnnek.

Na ma eltörött a mécses és rendesen pityergésbe torkollott a vacsora. Beszélgettünk Cucival és eszembe jutott, hogy akárhogy is lesz néhány napot biztosan nélküle kell majd eltöltenem a kórházban. Lassan tíz éve vagyunk együtt és azért azt tudni kell, hogy ez alatt az idő alatt egy kezemen meg tudom számolni, hányszor aludtunk külön. Szóval mondtam neki, hogy nem tudom, hogy fogom kibírni nélküle ezeket a napokat. Ő azt mondta, nem leszek egyedül, mert ott lesz velem a bébi. Aztán kérdeztem tőle, hogy ki fog ránk vigyázni? Erre ő, hogy én már nagylány vagyok és tudok majd magunkra vigyázni. Aztán hirtelen rádöbbentem, hogy nem is vagyok még nagylány, vagy csak a félelem miatt egyáltalán nem érzem magam annak. Istenem, azt hiszem kezdek parázni. Mi lesz, ha nem tudom mit kell majd csinálnom? Heteken belül anya leszek és még életemben nem pelenkáztam be egyetlen babát sem. Aztán ez a szoptatás kérdés is, meg a sírás, mi van ha azt sem tudom miért sír majd? Annyi kérdés merült fel hirtelen bennem, hogy az eddig aggódó Cuciapuci próbált engem bíztatni, hogy minden rendben lesz majd. Engem, aki egészen idáig magabiztosan számolgattam vissza a heteket és tudatosan készültem a nagy napra. Aztán azért összeszedtem magam, vacsora után még elmentünk egyet sétálni és megnéztük a naplementét. Most már nyugodtabb vagyok. A szüléstől még most sem félek, ám az, hogy jó anyuka leszek-e, az a jövő titka, a közeljövőé, de ígérem igyekezni fogok és mindent megteszek érte!

Jól bekeményedett pocakra ébredtünk, valamint meglepően tapasztaltam a tegnapi blogbejegyzésre érkezett rengeteg reakciót, úgyhogy miután felkeltem első dolgom volt, hogy a bíztató üzenetekre válaszoljak! Köszönöm nektek, sokat segít, hogy látom mennyien állnak mellettem és próbálnak segíteni! Tegnap totál ráparáztam a dologra, biztos valamilyen szinten normális ez, csak van aki felvállalja, van aki meg nem. Szóval jól esik, hogy próbáltok segíteni, lehet valami ilyesmi érzés lehet a kapuzárási pánik is :-D mert hát heteken belül azért csak szó szerint új élet kezdődik. :-) Úgyhogy ma már tele energiával és újult erővel vágok neki a napnak, csinálom a kis dolgomat és elhessegetem az aggályaimat!

Elkészültek végre a 32. heti fotózáson készült képek. Íme néhány közülük.

A fotós Baranyai Gerda volt, aki nagyon kedves barátunk. Még annó az esküvőnkön is ő fotózott, szerintem igazán ügyes. :-)

Rendesen rohangálós nap volt ez a mai. Persze nem a szó szoros értelmében, mert nekem a rohangálás mostanában nem nagyon megy. Szépen lassan, ráérősen intézek mindent. Szóval már  korán reggel vérvételre mentem a kórházba Milvi kíséretében. Elvileg ez volt az utolsó a 9 hónap alatt! Bár már egészen belejöttem, de nem bánom, hogy legalább ennek vége. Aztán elmentünk reggelizni, majd vásárolgatni, meglátogattam a nővérkémet is, utána vissza a kórházba. Most én kísértem Milvit, röpke két és fél óra várakozás után került sor a vizsgálatára. Egész jól bírtam, de ebédelni már mondhatni úgy estünk be az étterembe. Az idő jól elszaladt, hazaérve éreztem igazán mennyire elfáradtam.

Júj ez a második napja, hogy rendszertelen furcsa görcsöket érzek odabent. Mivel mától már a 36. hét is megkezdődött elkezdtem inni a málnalevél teát, mert állítólag ha a kismama a terhesség utolsó pár hetében rendszeresen issza, csökkenhet a szüléskor oly gyakran fellépő súlyos vérzés kockázata, rövidülhet a szülési fájdalmak ideje, sőt még maga a szülés is könnyebbé válhat. Úgy gondoltam, ha van lehetőség ilyenre, akkor én élek vele, hátha valamit segít majd. Egyébként édesítővel és egy kis citrommal egész jó az íze. Különben most értem haza. Verácskámmal voltunk pizzázni, mert én úgy megkívántam. A pizza isteni volt (Tomassos), csak Pálmuci nem nagyon hagyott enni, mert addig ficánkolt, amíg be nem fejeztem az evést. Ja és hogy én milyen finom kacsát sütöttem tegnap! Nah még a végén igazi háziasszony lesz belőlem. :-)

Olvastam egy fórumon, hogy minden kismamánál eljön a terhesség vége felé az a "csak még utoljára" érzés. Egyből eszembe is jutott, hogy múltkor pont ezt éreztem, mikor még utoljára látni akartam a Balatont. És egyre több mindennel vagyok így. Ma pl. még utoljára elmentem és vágattam kicsit a hajamból. :-) Az ember úgy készül már erre a nagy napra, mintha utána soha többet nem tehetné meg azokat a dolgokat, amiket eddig. Pedig ez elvileg csak átmeneti állapot. Megbeszéltük anyukámmal, hogy szülés után néhány napig itt lesz nálunk. Szerintem elkel majd a segítsége. Ő meg még örül is neki, hogy babázhat. Szerintem jól elfogják majd kényeztetni mindkét oldalról a nagyszülők. Na de nem megyek ennyire előre. Elkészült a 36. heti pocak, ezt is megértük.

Meglepődve hasonlítottam össze az előzőkkel, azért csak jól belehúztunk ám. Két nap múlva megyünk vizsgálatra meg uh-ra, már nagyon kíváncsi vagyok mekkorára nőtt az én piciny lányom.

Délelőtt meglátogattuk a védőnőt ahová megérkezett a sima vérvétel eredménye. Szinte el sem hiszem, hogy minden érték tökéletes. Pedig már a vitamint is abbahagytam. A mérleg is mutatta azt a plusz 1kg-ot, amire egyébként is számítottunk. Vérnyomás, szívhang rendben. Délután a nőgyógyászati vizsgálatra mentünk ahol kiderült, hogy bár a méhszáj még mindig zárt ám felpuhult (tehát még nem nyílt ki, de már nem zár olyan szorosan) és a méhnyak is megrövidült. Szóval azért csak elkezdődött valami. :-)

A mai nappal túl vagyunk az utolsó ultrahang vizsgálaton is. Hát az én pici lányom nem is olyan picike ám, becsült súlya 2800 g. Szóval majdnem 3 kg! :-) Ezen kívül megtörtént a hüvelyi leoltás is, melynek során kiderült, hogy tegnap óta a külső méhszáj is egy ujjnyira kinyílott. A középső és belső továbbra is zárt. Viszont nem érzem valami túl jól magam. Nem tudom, hogy Pálmuci nyomhat-e valamit, de reggel óta folyamatosan szúrkod jobb oldalt a bordáim alatt. Remélem ha lepihenek elmúlik, mert nagyon kellemetlen érzés.

Ha estére nem is de mára már enyhült az a szúrkodó érzés. Egész korán keltem, reggel Adrika volt nálam látogatóban, utána megállás nélkül mosás, főzés, takarítás meg csináltam még egy képet is.

Na itt látszik igazán, mi is zajlott le az elmúlt hónapokban. Próbáltam most is ugyanazt a környezetet biztosítani mint a 12. heti képen. Egész jó lett, olyan ez a kép, mint a "találd meg a különbségeket" képek. :-) Szóval nem csak a  háttérben a virág a változás, azért rendesen kigömbölyödött a pocak is. És megint vannak kis görcsöcskék. Egész sokszor éreztem ma. De szerintem ez még mindig nem jelent semmit. Talán csak annyit, hogy Cuciapuci még sűrűbben hívogat, hogy érdeklődjön jól vagyok-e. Édesem ma hazaállított egy nagy csokor orgonával. Milyen jó illat van az egész házban tőle. Most meg elment és hoz nekem profiterort mert én megkívántam. Olyan nagyon aranyos. :-)

A 37. héttel eljött a terhesség utolsó, 9. hónapja is. Még utoljára vásároltunk egy kislámpát és végre megvettük a szőnyeget is Pálmuci szobájába. Amikor Cuciapuci leterítette behívott a szobába.

Én majdnem elájultam. Rám nézett és azt kérdezte: "Na olyan lett, mint amilyennek megálmodtad?" Hát majdnem elbőgtem magam! Nem, sokkal szebb lett, mint amilyenről valaha is álmodni mertem! Már csak Ő hiányzik belőle, hogy az álmunk valóban valóra váljon, a mi Picinyuszikánk! És én egyre türelmetlenebb kezdek lenni. Elérkeztem arra a pontra, amikor azt érzem, hogy most már tényleg legyen vége ennek az áldott állapotnak, már hallani akarom azt a sírást, magamhoz ölelni a pici testét, megszoptatni, pelenkázni, öltöztetni, fürdetni és látni Cuci arcát mikor végre a karjaiban tartja, szeretni őket és csak szeretni mindörökké!

Ez a Cuciapuci minden nap meg tud lepni valamivel. Így április végén megemlítettem neki, hogy úgy, de úgy megenném a dinnyét, és igen, ő hozott nekem! A közepe nagyon finom édes volt, a szélét meg egyébként is meghagytam a Cucinak. :-)

Holnap pedig már május 1-je. Ez a nap mióta az eszemet tudom számunkra nem jelent mást, mint hogy irány Badacsony és végre újra találkozni a rég nem látott barátokkal, ismerősökkel, felmászni a hegyre, kortyolgatni a finom borokat, zsíros kenyeret enni hagymával, kétség kívül igazi élmény ez minden évben. Néhány héttel ezelőtt még reménykedtem benne, hogy idén is ott ünnepelünk majd, de úgy döntöttünk, hogy ilyen "hosszú" útra már nem vállalkozunk, ezért inkább egy hozzánk közelebbi programot választottunk, szülinapi grillpartyra megyünk Adrikámékhoz. 

Itt is van már egy képecske a partyról a gyönyörű Sára bébivel, a szülinapos büszke Peti apukával, valamint velem és kis kincsemmel, Pálmukával. :-) Mivel éjszaka megint nem bírtam elaludni, így végre elkészítettem a saját vendégkönyvemet. Sajnos eddig ez elmaradt, de mostantól nyíltan írhattok és kérdezhettek bármit, sőt nem csak velem, de akár egymással is chatelhettek!

Csak katt ide és már jöhetnek is a mailek! :-)

Húh ez az éjszaka igazi borzalom volt. Kezdődött úgy, hogy csak nem jött az álom. Forgolódás jobbra, forgolódás balra, aztán ez az ide-oda állapot állandósult egy jó ideig. Küzdés a savval meg Pálmuci lábacskáival a borda alatt. Valahogy azért mégis csak sikerült mély álomba szenderülni, ám pillanatok alatt egy igazi rémálomban találtam magam. Azt azért be kell vallanom, hogy rendesen félős vagyok éjszaka a sötétben, annyira hogy a terhesség előtt még inkább szenvedtem egész éjjel attól, hogy "mindjárt bepisilek", mintsem kimásztam volna a takaró alól Cuci védelmező karjai közül. Tudjátok hogy van ez.  Szörnyecskék, szellemecskék, démonocskák. :-) Nah a lényeg, hogy mostanában kénytelen voltam őket elhessegetni, mert éjszakánként rendszerint többször fel kellett keresnem a mellékhelyiséget. Ám ma éjjel leizzadva ebből az álomból felriadni nem bírtam magamat rávenni. Úgyhogy kezdődött megint előről a forgolódásos sztory, a "nem akarok elaludni, mert nem akarok rosszat álmodni" és a "mindjárt bepisilek"  érzésekkel fűszerezve. Végül hajnal lett és micsoda megkönnyebbülés volt hallani Cuci ébresztőjének dallamait. Ahogy kivilágosodott a félelmem is elmúlt. Sikerült végre elaludnom, bár mintha csak pillanatokig tartott volna, a vekker könyörtelenül ébresztett, mert ma megint védőnőhöz kellett menni. Na de akkor jött az igazi meglepetés ám! Még életemben nem görcsölt be ennyire a lábam, sőt percekig múlni sem akart. Készen voltam teljesen, nem elég, hogy néhány napja rendesen elkezdett dagadni annyira, hogy egyik nap vettem egy cipőt, az másnap már fel se jött, na most még görcs is áll belé. Már hazaértem a védőnőtől. Sétáltam egy jót, bár úgy éreztem mintha másztam volna, de azt is inkább hátrafelé mintsem előre. Az út végtelennek tűnt, csak a pocakot láttam magam előtt, a házunkat azt nem. Pedig a rendelőig tőlünk normál esetben 5 perc alatt el lehet gyalogolni. Még egy kilóval azért csak gazdagabbak lettük, ami a kezdősúlyhoz képest plusz 12 kg, de egyébként minden rendben. Csak most picit álmosnak és fáradtnak érzem magam.

Túl vagyunk az első NST (non-stressz-teszt) vizsgálatunkon. Aki esetleg nem tudná, ez egy nyugalmi állapotában végzett cardiotokográfos (CTG) vizsgálat, amelyben a magzatmozgást nézik, illetve a spontán méhösszehúzódást követő szívműködés-változásokból lehet következtetni a magzat méhen belüli állapotára. Szerencsére nem kellett várnom. Felfeküdtem az ágyra és már kötötték is rám a műszereket. Kezembe adtak egy gombot és azt mondták nyomjam meg, ha mozgást érzek. Kb. 20 percig tartott, de elég is volt. Nem bírtam volna tovább úgy feküdni. Az eredmény jó lett. Közben mondták, hogy negatív a hüvelyváladék vizsgálatának eredménye, amin meg is lepődtem, mert arra számítottam, hogy pozitív lesz, mivel sajnos néhány éve már megküzdöttem ezzel a streptococcus agalactiae nevű kórokozóval. Aztán következett a vizelet és a méhszáj vizsgálat, ami nem változott múlt hét óta, úgyhogy Pálmuci még csak nem akar kibújni. Tehát hamar végeztünk. Mivel nem küldték ki a védőnőhöz az antigénes véreredményemet így elmentünk a véradóba és elhoztuk. Ismét 7 féle antigénem van és még mindig csak C és K antigénekre negatív választott vörösvérsejt koncentrátummal vagyok transzfudálható. Tehát a vért szülés előtt biztosítani kell, mert hát ki tudja. De inkább legyen és ne kelljen, mintsem, hogy ne legyen és kéne. Hazaérve gyorsan neki is álltam az ebédnek. Közben átöltöztem és már nagyon kellett pisilni, úgyhogy irány a mellékhelyiség. Na ott ért ám a hatalmas sokk! Mintha megjött volna a menstruációm, úgy elkezdtem vérezni. Abban a pillanatban levert a víz, gyorsan telefonálgattam is, persze még jó, hogy senki nem vette fel. Aztán hívtam az orvost. Ő megnyugatott, hogy valószínű a vizsgálat miatt van ez, de ha nem múlik, holnap be kell mennem a kórházba. Gyors tus, majd az ebédet még elkészítettem. Azóta fekszekszem. De mintha lennének kicsi görcsöcskék is, bár lehet, hogy csak beképzelem. Netán az ijedtségtől van nem tudom. Vagy tényleg mégis csak valami elkezdődött?

Sajnos erre az oldalra már nem enged írni, sikerült jól teleírnom :-) A folytatást a Harmadik trimeszter 2. oldalán olvashatjátok!

Oldal: Harmadik trimeszter Pálmukával 1. rész
POPY BUNNY OLDALA - © 2008 - 2024 - misspopynyuszika.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat