ANYATÁRSAIM SZÜLÉSÉNEK TÖRTÉNETEI
ANDI ÉS KISLÁNYA MOLLI
Nagyon vártam már, hogy ezeket a sorokat megírhassam, hiszen ez azt jelenti, már itt van köztünk, már megérkezett Molli!
11 napja született és mégis olyan, mintha mindig is köztünk lett volna, mindegy, hogy szuszog, cuppog, nyöszörög vagy teljes erőből sír, mindegyik hangját imádom, az illatát, a haja selymességét, a kicsi ujjait, nem tudok betelni vele.
De akkor íme a történetünk:
17.-e este óta keményedett a hasam folyamatosan, kedd reggel már az nst is mutatta a fájásokat, de ezeket inkább jósló fájásoknak tekintettük, hiszen el-el múltak. A keményedések viszont egész éjjel kb. 4 percenként követték egymást, így reggel bementünk a szülészetre, hogy vizsgáljanak meg. Szűk két ujjnyira nyitva voltam, így annak ellenére, hogy a fájások nem erősödtek, az orvosom úgy döntött beköti az infúziót és burkot repeszt. Ekkor volt negyed 9, pontosan tudom, hiszen a szülőággyal szemben kattogott az óra a falon, le se tudtam róla venni a szemem.
Hihetetlenül koncentráltam, hogy gyorsan haladjunk a szüléssel, teljesen befordultam és Mollihoz beszéltem, a fájásoknál lassan lélegeztem és minden egyes fájással éreztem, hogy lejjebb megy. Így is volt, egy óra múlva 3, még egy óra elteltével 4 ujjnyira tágultam, azaz két óra elteltével lassan készülhettem a nagy találkozásra. Itt a tolófájások már nagyon erősek voltak, a kulturált légzésemet fel-felváltotta a gyorsabb levegővétel, így azt vettem észre, hogy hipp-hopp ott termett a csecsemőellátó csapat, felhajtják a kapaszkodót és arra biztatnak nyomjak. Nem is tettem mást, minden erőmet összegyűjtve, mindössze két tolófájással világra hoztam a kislányomat 3390 grammal és 55 centiméterrel.
A büszke Apuka elvágta a köldökzsinórt, én pedig kérdeztem a szokásosakat: egészséges, mindene meg van, és tényleg van haja?? Megkaptam, gyönyörű volt már akkor is, a mellkasomon szuszogott, én pedig átöleltem ahogy csak tudtam és önkívületi állapotban azt hajtogattam, hogy végre itt vagy, megszülettél!
Elvitték ellátni én pedig azon reménykedtem, hogy csak hozzák vissza még egy kicsit, csak egy kicsit had csodáljam még. Ekkor visszajöttek, a férjem kezében a kislányunk, a védőnő pedig mondja nekem, hogy itt maradhat a baba, mert nagyon jól adaptálódott, nem kell osztályra helyezni, csak felöltöztetik és hozzák. El sem hittem, órákon át lehettünk együtt hárman a szülőszobán, mellre helyeztük, csodáltuk és csak néztük, ahogy alszik a mellkasomon. Ez egy nagyon kellemes meglepetés volt, a nővérek hozzáállása, az ellátás, minden sokkal jobb volt, mint két és fél éve Zsombinál, ugyan a tapasztalatom végett az egész szülést és kórházi tartózkodást másként éltem meg, nagyon örültem, hogy mama és bababarát ellátásban részesültem.
Amikorra felszabadult a helyem a rooming-inben, már megérkezett anyósom is Zsombival. Kimentünk Mollival, ekkor láttam először együtt, egy helyen a két gyermekemet, nem bírtam ki sírás nélkül. Zsombi kapott egy kisautót a kishúgától, azóta is nagy kedvenc. Boldog voltam és azóta is az vagyok.
A kórházi napok gyorsan elteltek, persze ott akkor nem így éreztem. Ugyan Molli végig velem volt, csak a vizsgálatokra és a fürdetésekre vitték el, már a harmadik napon nagyon éreztem a nem alvás okozta érzelmi feszültséget. Sorozatos sírásokban törtem ki, ha nem jöhettünk volna haza aznap, akkor biztosan összeroppanok. Szilvi próbálta bennem tartani a lelket, nagyon örültem, hogy utolsó másfél napra egy szobába kerültünk, hiszen a terhességünket is együtt éltük meg, a szülésünk is fél nap különbséggel történt.
Az itthoni környezet, a férjem és a gyermekeim jelenléte persze mindent feledtetett. A Karácsonyt immár négytagú családként ünnepeltük, amiért nagyon hálás vagyok. Az orvosom Dr. Szemerei Imre és a szülésznőm Reichertné Pfeiffer Gyöngyi amennyire lehetett meghagyták a szülésem természetességét, így jó szívvel gondolok vissza minden percére.