Szóval folyt. köv. itt:
Reggel anyukám ébresztett, hogy érdeklődjön mi van velem. Jelentem még kismama vagyok és úgy néz ki maradok is még egy darabig. Legalábbis ezek szerint a tegnapi sokk valóban a vizsgálat miatt volt. Azért jól berezeltem ám. :-) Tudom nem lehet felkészülni arra, hogy mégis miként fog majd megindulni a szülés, mert vagy 100 variációja lehetséges, de elbeszélgettem Pálmucimmal és én egyetlen dolgot kértem csak tőle. Felőlem akkor jön amikor akar, csak Cuciapuci legyen itthon! Végülis egy nő életében két nagy nap van, az egyik az amikor férjhez megy élete szerelméhez a másik pedig a gyermeke születése.

Lassan négy éve vagyunk házasok, de szerintem sosem fogom elfelejteni mennyire izgultam előtte. Úgy ittam a nyugtató teákat mint más a vizet. Tehát miért is lennék meglepve, hogy Pálmuci születését is ekkora izgalommal várom?

És úgy tűnik nem csak én vagyok ezzel így. Elkezdődött az a fázisa a terhességemnek amikor mindenki kezdi találgatni, megtippelni és megérezni mikor születik majd meg a Picinyuszika. Az előbb hívott drága barátnőm is Acapulcoból, hogy úgy érzi hamarosan itt az idő és még utoljára sok szerencsét kíván. Kis boszi. :-) Meg egyre többször hangzik el, hogy mennyire lent van már a pocak. Még jó, hogy az orvosom elutazott néhány napra külföldre, pedig én már benne bízom és valahogy nem szeretnék másnál szülni.

Na eldöntöttem, hogy ameddig csak tudok még menni fogok és nem fogok itthon ölbe tett kézzel ülni és várni. El is mentünk Cucival gyros-ozni meg sütizni és vettünk cipőt is az óriáslábamra, mert tényleg semmi nem jön már fel. Olyan jó idő volt egész nap, már egy ideje nézegettem ezt a gyönyörű repceültetvényt itt a házunkkal szemben.

Cuciapucinak köszönhetően ezt is sikerült megörökíteni. A felhők is pont olyanok voltak, amilyennek szeretem őket, úgyhogy néhány képpel ismét gyarapodott a "kedvenc fotóim" albumom. :-)

Belépve a 38. hétbe néhány kicsi görcsöcskét és bekeményedést leszámítva semmi jele nincs annak, hogy a pici Pálma szeretne világra jönni, úgyhogy gazdagabbak lettünk még egy félpucér pocakképpel. :-) A szeméremcsontom ismét fájogat, gondolom még tágul valamennyit. Ezt jól is teszi, mert számomra még mindig rejtély, hogy a manóba fog kiférni a Picinyuszkó.

Ismét eltelt néhány nap úgy, hogy nem írtam semmit, pedig azért annyira nem unatkoztam, hogy ne lett volna mit leblogolnom. Végre ellátogatott hozzánk a pici Sárabébi Adrianyuval. Volt sírás, etetés meg pelenkacsere is. Fel is avattuk Pálmucim pelenkázóját. Cuciapuci rendesen kikerekedett szemekkel figyelte az eseményeket. Szerintem ő titkon reménykedik még egy kivételes csecsemőben, aki leginkább csak alszik és mosolyog, pedig Sárabébi igazán jó baba, úgyhogy ha a Picinyuszi is hasonló lesz mint ő, akkor mi nagyon boldogok leszünk. :-)

Túl vagyunk a második NST vizsgálatunkon! Az amúgy 20 perces vizsgálat eltartott legalább 45 percig. Úgy bealudt az én kislányom, hogy a doktorbácsi is alig bírta felkelteni és némi mozgásra bírni. Így nem mentünk sokra, ráadásul nem is viseltem valami jól a háton fekvést. Viszont megtudtam, hogy nem ok nélkül fáj már lassan elviselhetetlenül a szeméremcsontom, hiszen a vizsgálaton kiderült, hogy Pálmuci nyomja rendesen és kinyílt a középső és a belső méhszáj is, így az értékünk most c-2111. A doktorbácsival úgy váltunk el egymástól, hogy jövő héten találkozunk, hacsak nem előbb! Szóval kopogtat már a gólya az ajtón! :-) Ezért Anikóval még utoljára közösen nyakunkba vettük a várost. Elég vicces lehetett két vánszorgó kismama látványa, bár Anikó még egész jól bírja a maga 34. hetéve. És most meg sem lepődtem a múlt heti vizsgálat utánihoz hasonló tüneteken, persze most még durvább formában. :-S Kicsit fáradtan és megviselten mára nem maradt más, mint a pihenés és az édes semmit tevés, kihasználva még ezeket az utolsó órákat, napokat Cucival kettesben.

Éjjel azt álmodtam, hogy valami özönvízszerű esőzés elöntött mindent. Mikor reggel felkeltem egyből arra gondoltam, hogy ez biztos annak a jele lehet, hogy hamarosan elfolyik a magzatvíz. :-D Persze ez csak egy fajta vicces találgatás volt részemről. Aztán miután kijöttem a mellékhelyiségből épp a konyhában álltam amikor valami nagyon furcsa érzést éreztem ott alul. Hát nem éppen a magzatvíz, hanem nagy valószínűséggel a nyákdugó távázása kezdődött el darabokban, mert persze egyből utána olvastam és minden jel erre utal. És mintha mostanra a kicsi görcsöcskék is erősödtek volna. Úgy érzem itt az ideje az utolsó itthoni teendők elvégzéséhez, bár ki tudja? Ez is csak egyfajta jele annak, hogy hamarasan megindul a szülés, persze konkrétan ebből sem lehet következtetni a pontos idejére.

Már délután van. Olyan fáradtságot éreztem, hogy visszafeküdtem az ágyba és jó nagyot aludtam. Most, hogy felkeltem semmi féle görcsöt nem érzek, úgyhogy hiába reméltem reggel titkon, hogy esetleg ma már történik valami, szerintem nem fog.

Jó reggelt! Persze már akinek az. Én annyira nem élveztem ezt az éjszakát. Egész éjjel olyan kemény volt a pocak, mint eddig még sosem. Most is az nagyon. Érzem Pálmuka mozgását, de kevésbé mint eddig. Este is és most reggel is  távozott még egy darab a nyákdugóból, fájás alig van, sőt szinte nincs is. Inkább néha mintha  hasmenéshez hasonló tüneteket produkálna a hasam, de már ebben sem vagyok biztos. Nagyjából ez az állapot most.

Ismét egy reggel a 39. hétben. Állapotváltozásról nagyon nem tudok írni, pedig Cucival tegnap még jó néhány helyre ellátogattunk, hátha hatással lesz rám, de nem úgy tűnik. A pocak ultra kemény, Pálma bébi épp csuklik benne. Görcs, fájás semmi, inkább némi hascsikarás, persze eddig eredmény nélkül. Nem is emlékszem, hogy írtam volna arról, hogy a 9 hónap alatt azért rendesen megszenvedtünk a székrekedéssel. Ezáltal gazdagabbak is lettük némi aranyérrel, hiába vetettem be minden praktikát, nálunk semmi nem használt. És ha már a terhesség árnyoldaláról beszélünk, akkor meg kell említenem azt a fránya hüvelygombát is, amit szintén sikerült ajándékba kapnom, bár ezt legalább eredményesen kikezeltük. Egyébként mindkettő teljesen természetes dolog a terhesség alatt, csak vannak olyan szerencsések, akik ezt is megússzák, hát én sajnos tényleg mindenféle tipikus terhességi tünetet produkáltam. No de így visszagondolva már most olyan "kis semmiségnek" tűnnek, hiszen életem legeslegszebb és legboldogabb hónapjain vagyok túl, és ennél jobbat nem is kívánhatnék senkinek sem! És ami még ezután jön, hát komolyan bele sem merek gondolni... már úgy magamhoz szorítanám ezt a kis csöppséget. És hozzáteszem, hogy látni azt, ahogy életem szerelme apává érik mellettem, a család, a barátok velünk együtt izgulnak, azt hiszem erre kell azt mondani, ez felbecsülhetetlen!

Ma olyan jól éreztem magam egész nap, maximum az volt kellemetlen, hogy Pálma baba nagyon feszengett a pocakban, ami időnként rendesen be is keményedett. Én ma már nem csináltam semmit, egész nap pihentem. Látogatóim is akadtak. Kedves védőnőm jött el hozzánk, aminek nagyon örültem, mert jól jött még egy utolsó "nagybeszélgetés". Aztán egyik nagyon közeli barátom is meglepett, nem is akármilyen hírrel jött. Örömhírrel! Nekik is babájuk lesz! Úgy, de úgy örültem, mert én már tudom milyen csodálatos 9 hónap vár rájuk! :-)

Ismét egy éjszakai bejelentkezés! Hú hát ez a nap álmomban sem gondoltam volna, hogy eljön. Képzeljétek ma Anikó barátnőmék esküvőjén voltunk! Nagyon készültünk rá, de az utolsó pillanatig úgy voltunk vele, megyünk ha még tudunk. A lényeg az, hogy azért nem írtam eddig róla, mert igazi titok volt, hogy mi is megyünk, sőt az is, hogy az egész vendégsereg. Kicsi családi esküvőre számított az ifjú pár, ám a szülők nagy szervezkedésének köszönhetően egy igazi meglepetés lakodalom lett a vége!

Az egész úgy ahogy volt szuper jóra sikeredett és még az eső, az orkán erejű szél és a hideg sem tudott közbeszólni! Persze mi jöttünk el legelőször, de talán ez nem meglepő. Néha már olyan összehúzódásoktól szenvedtem, amire azt mondtam kész, innen már csak szülni megyünk. Amióta hazaértünk és vízszintesbe helyeztem magam, már kevésbé érzem ezt. Tehát egyenlőre úgy néz ki ellenállunk a hidegfrontnak. Azért nagyon elfáradtam ám, már reggel korán mentünk vásárolni, mert az utolsó pillanatra akartuk hagyni a ruha és az ajándékok megvételét. Összességében olyan jó kis napon vagyunk túl így a 9. hónap utolsó hetében. Éljen az ifjú pár! :-)

Eddig nem sokszor említettem dátumot a bejegyzéseimben, mert nem a pontos időt tartottam fontosnak, hanem a terhességi heteket. Ám a mai nap egy fontos dátum, ugyanis ha az utolsó menstruációból számoljuk ki Pálmukánk születésének időpontját, akkor az mára esik, azaz 2010. május 17.-ére. Én egyébként végig május 20.-ára számoltam, az uh adatok alapján. De talán mindegy is ez, mert már nem csak biológiailag, hanem lelkileg és testileg is érzem, hogy itt lenne az idő, hogy végre kezembe foghassam szerelmünk gyümölcsét. Ám Ő csak nem akar még jönni. Holnap délelőtt megyek a kórházba a következő NST vizsgálatra és őszintén szólva valami olyasmi csodában bízom, hogy egyben már nem is jövünk ki onnan. Hiába a hidegfront és a sok mászkálás, Babukánkra ez nincs hatással.

Ma sem szülünk! Pedig olyan jó kis szám ez a 18-as.  Most értem haza a vizsgálatról. Pálma baba persze megint alig produkálta magát, így az NST-eredményünk ismét nem lett valami nagy szám. Görcsök nincsenek, ám a vizsgálati eredményünk megint változott. Most C-2222, ami azt jelenti, hogy a külső, a középső és a belső méhszáj is két újjnyira van nyitva. A doktorbácsi szerint bármi lehetséges, de ha mégsem lesz, akkor jövő hét kedden ismét NST-re kell menni. De én már nem bírok várni még egy hétig. És nem is szeretném ennyire túlhordani. Ha a hidegfront nem volt ránk hatással, most várjuk a meleget.  Elvégre valamiben csak kell, hogy bízzak. :-) És most nagy erőkkel nekiállok főzni, sőt talán még csinálok néhány tornagyakorlatot is vagy esetleg táncra perdülök, mindegy valamit kitalálok.:-D

Elkészült az utolsó pocakos fotó is. Azt hiszem ennél nagyobbak már nem leszünk. Legalábbis remélem. És mivel megvan az utolsó kép is, a 20. héttől a 40. hétig elkészítettem az igért pocak collage-t.

Persze minden kép különböző, a fényviszonyok is mások. És biztos látványosabb lett volna ha minden képen ugyanúgy állok és ugyanaz a fehérnemű van rajtam, de ez lehetetlenség lett volna. Így legalább szép változatos lett. :-D Azért furcsa látni, hogy mennyire átalakult a testem. Nem tudom miért, de nekem a legutolsó kép tetszik a legjobban. Összesen 13 kg súlygyarapodással igazán nagy pocakkal büszkélkedhetem.

Egyre inkább kezd eluralkodni rajtam a türelmetlenség. Próbálok mindig valamit csinálni, elfoglalni magam, de akkor is minden gondolatmenetem végén egyetlen szócska cseng: Mikor?

Az előbb is sütöttem egy óriási adag csörögefánkot, csak hogy menjen az a fránya idő. Már egyetlen szennyes sincs a mosókonyhában. A mosogató is üres pedig már egy ideje inkább kézzel mosogatok, mint géppel. Talán még egyszer nekiállok kitakarítani a házat. Érdekes mert eddig azt gondoltam magamról, hogy igazán türelmes ember vagyok, de esküszöm még soha életemben nem vágytam ennyire semmire, mint most arra, hogy végre megszülessen a kislányom!

Május 20.-a van. A pontos idő reggel 5 óra 47 perc. 3 óra 38 perckor 20 perces fájásokra ébredtem. Azóta sűrűsödtek, jelenleg kb. 10 percenként jönnek és olyan 8-10 másodpercig tartanak. Cuci elment dolgozni, egyedül vagyok itthon. Hívtam már Milvit, készenlétben van, amit tud érkezik. Nem valami kellemese fájdalom ez, ám amikor nincs akkor nagyon jól vagyok. A fájással együtt keményedés is jön. Nem tudom, hogy ez e az amire várnom kell, mert a fajások között elbizonytalanodok. Letusoltam már, a meleg víz sem enyhített semmit, ettem egy könnyű reggelit és most várom a CSODÁT! Szorítsatok légyszi!

Oldal: Harmadik trimeszter Pálmukával 2. rész
POPY BUNNY OLDALA - © 2008 - 2024 - misspopynyuszika.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat