Kisfiúnk megszületése után a kórházból kilépve első utunk egy játékbolthoz vezetett, ahol vásároltunk egy picike fiú babát, amit a Huni mellé tettünk a hordozóba, hogy azt kapja Pálmi a kisöccsétől ajándékba. Nagy sikert is arattunk, persze nem csak a babával, de az igazi kistestvérrel is. Szóval hazaérve a kórházból egészen máshogy éreztem magam és éltem meg mindent mint akkoriban Pálminál. Teljes nyugodtság volt bennem és éreztem, hogy Hunika is sokkal nyugodtabb mint Pálmuka volt. A kórházban megszokott 3 óránkénti cicizést követve beálltunk erre a rendszerességre. Hihetetlen számomra, hogy vele minden ilyen simán és egyszerűen történik, semmi hasfájás, semmi sírás, csak cicizés és alvás, sok mosolygás és boldog percek, órák.

Önfeledt örömünk sajnos egy napig tartott. Hunikával továbbra sem volt semmi gond, viszont Pálmikát hirtelen jött hasfájás, magas láz, hányás és hasmenés döntötte ágynak. Napokig futkoztam a két szoba között, öcsikét szoptatni, altatni, majd Pálmira vizes ruhát vinni, óránként mérni a lázát. Aludnom így nem sokat kellett, pedig Anyukám is sokat segített.

Csütörtök reggel vissza kellett vinni Hunit egy vérvételre. Amíg beregisztráltunk addig meg is csinálták neki. Mikor hazaértünk és vetkőztettem le, a látványtól majdnem elájultam. Mindkét keze össze-vissza volt ragasztgatva, a szorítókötéstől vörös duzzanatok alakultak ki rajta és összesen tíz tűszúrás nyomát számoltam össze. Komolyan mondom kedvem lett volna jól összeböködni nekem is azt a barmot aki így megkínozta szegény Öcsikénket. Nem is értem én ezt, legalább szóltak volna, sőt mi van, ha nem öltöztetem át? Így is órák után kezdett csak apadni az elszorítás helye.

Két nap múlva Pálmi kicsit jobban lett, így végre elérkezett az ideje, hogy Hunikát elvigyük élete első babakocsis túrájára. Nagy élmény volt, mind a négyen, igazi szép kis kerek családként mentünk a mamáékhoz ebédelni.

Másnapra Pálmuka is meggyógyult, így eltudtunk menni Stellus unokatestvére szülinapjára. Végre ismét boldogság.

Aztán hazaérve kiszálltunk az autóból és indultunk be a házba. Pálmi néhány másodpercre szaladt csak az árokpartra, mikor döbbenten vettük észre, hogy valószínűleg valamilyen gombát vett a szájába és a maradékot szétmorzsolta a kezével. Nagyon megijedtünk, mert apu már hetek óta mondogatta, hogy nagyon vigyázzunk, mert gyilkos galócák nőnek erre és nehogy véletlenül Pálmika a szájába vegye. Mondtuk is neki minden nap, ha gombát lát akkor szóljon, mert azt el kell taposni. Azonnal keresni kezdtük a gomba maradványait, de nem találtuk a fűben, viszont galócát többet is, így mikor az Ettél a gombából? kérdésre az volt a válasza, hogy igen, gondolkodás nélkül a kórház tűnt a legjobb megoldásnak. Cuci, Etus és Balázs száguldott Pálmival a sürgősségi felé, ahol néhány vizsgálat után azonnal megkezdték pici gyomrának mosását. Én eközben itthon, tehetetlenül telefonáltattam, azt sem tudtam mi lesz most, csak sírtam és a legborzasztóbb dolgokra tudtam csak gondolni. Fél órán keresztül mosták a gyomrát, még Cuciapuci sem tudott vele bemenni, kintről hallgatta a fájdalmasabbnál fájdalmasabb hangokat, amik Pálmikánktól hallatszottak. Mire beértem Hunival a kórházba már aludt. Életem legborzasztóbb látványa volt, mikor megláttam ahogy ott fekszik a kórházi ágyon, a sok vezeték össze-vissza tekereg körülötte, folyik az infúzió vékony kis kezébe és pittyegnek a műszerek. Nem is hittem el, hogy ez velünk történik. Vártam hogy felébredjen és meg tudjam vigasztalni, de amint kinyitotta a szemét, csak sírni tudott. A kérdéseimre sem nagyon válaszolt, nehezen nyögte csak ki, hogy fáj a torka, a nyelve, a pocakja.

Felváltva mentünk be hozzá, mamák, Jani papa, Andika, Balázs és Apa. Már egészen este lett mikor Huni nagyon sírt és tudtam haza kell vele jönnöm, és hazudnom kell Pálminak, hogy könnyebb legyen az elválás, ezért azt mondtam, hogy kimegyek megszopiztatom az öcsit és sietek vissza hozzá. Így is keserves sírásba kezdett. Megbeszéltük éjfélig Évi mamival, utána pedig Apával lesz. Szerencsére egész jól aludt, bár többször sírt és engem keresett. Hajnalig én sem tudtam aludni semmit, csak az agyam járt, bőgtem, majd kicsit összeszedtem magam, aztán megint bőgtem egyet. Huni sem aludt túl jól, többször felsírt ő is. Valószínűleg érezhette, hogy valami nincs rendben. Eljött a reggel. Vártuk a vérvizsgálat eredményét. Egészen délutánig nem tudtunk semmit, majd olyan 3 óra környékén végre meglett minden eredmény és hazaengedték életemet. A gyomrában nem találtak gombát, így valószínűleg „csak" átvágott minket. Viszont néhány értéke így is magasabb lett, valami gyulladásra utalva. Na a lényeg jól van és remélhetőleg örökre megtanulta, hogy a gomba nem játék.

A sok aggodalom miatt valamelyest megcsappant a tejem, bízom benne, hogy a következő napokban visszaáll minden a normális kerékvágásba. Hunika súlya egyébként szépen gyarapszik, 12 naposan már 3250 grammot nyomott. Viszont mivel lenőtt nyelvel született így annak felvágása is várt még ránk, amit 13 naposan meg is csináltak neki.

A kezdeti nehézségek után végre helyreállt a rend és sikerül minden percét élveznem, hogy két csodálatos gyermek édesanyja lehetek. Elkészültek Hunikám első igazi fotózásának képei is, amit szintén olyan nyugodtsággal viselt, amilyet én még egyetlen gyereknél sem láttam, pedig jó néhányat sikerült már lencsevégre kapnom.

Furcsa is volt a nyugodtság és bár el tudtam volna viselni így a napjainkat, sajnos Huninál kezdtek mutatkozni a hasfájás jelei. Meg is jött a hangja, még viccelődtünk is, jól felvágták a gyerek nyelvét. :-) Aztán három nap után megint az a kisangyal lett, aki volt. Hamar rájöttem, a baj forrása az én táplálkozásomban keresendő, így a továbbiakban nagyon oda kell figyelnem mit ehetek és mit nem.

Pálmi sokat segít nekem, persze néha a segítsége a visszájára fordul, de nagyon aranyos, ahogy próbálkozik. Már nyugodtabb ő is, megszokta, hogy Öcsikével egyel többen vagyunk. Igazán gondoskodó.  Ám mióta megjártuk a kórházat, az eddig szobatiszta Pálmika többször bepisilt és még több szeretetre van szüksége, amiből eddig sem keveset kapott. Minden energiámmal és tudásommal igyekszem a lehető legjobban cselekedni, nehéz neki az is, hogy mióta megszületett Hunika nekem vele kell aludnom és Pálmival most csak apukája alhat egy ideig. De szépen megértette ezt is, délutánonként viszont ő is odajön Öcsike szobájába és ott alszunk összebújva egyet. 

Mivel Huni ismét aluszékony lett, mondhatom szinte meg sem lepett, mikor születésének 20. napján éjjel a legszebb álmaimból keltett fel a légzésfigyelő riasztó hangja. Azonnal a kiságyhoz ugrottam és mikor láttam, hogy valóban nem vesz levegőt gyorsan felvettem. Utána egyből "észhez" tért és mivel olyan hirtelen történt minden igazából megijedni sem volt időm, de bele sem merek gondolni, mi lett volna ha...

Keresgélve régi fotók között sikerült ráakadnunk Cuciapuci 1979-ben készült fényképére, ami döbbenetes módon hasonlít Hunikára. Bár a róla készült képek igazából nem adják vissza, de én szinte teljesen ugyanilyennek látom és nagyon furcsa érzés tölt el, akárhányszor ránézek erre a képre.

Három hetesen voltunk hallásvizsgálaton, ahol állítólag a kisfiamnak tökéletes a hallása, bár ezt akkoriban Pálminál sem értettem, így most sem sikerült rájönöm, hogy miként tudják megállapítani ilyen pici korban, de hát ha azt mondták mi elhisszük, örülünk neki, és reméljük, hogy így is van.

Családi sport délutánt rendeztünk a hétvégi ebéd után, igaz ebből én most még kimaradtam, ám  hamarosan lejár a hat hetes gyermekágyas időszak, akkor végre én is bátran mozoghatok úgy mint régen, ami már nagyon hiányzik.

Indulás előtt készült rólunk is kép, Pálmi olyan nagylányos már, főleg Hunika mellett. A tappancsos képen pedig a háttérben éppen homlokon csókolja a kisöccsét.   

Hihetetlen, hogy három hetesen mekkora erő van Öcsikénkben. Úgy emeli a fejét, mintha már jóval idősebb lenne. Bár meg sem lep ez a tempó, Pálmi is mindent jóval előbb csinált, mint az átlag.

Este fél 8 van és mindkét gyermekem alszik. Ez olyan jól hangzik, hogy túl szép is, hogy igaz legyen. Van is benne némi gigszer, hiszen Pálmi azért alszik már, mert napközben nem aludt, Huni pedig tuti hamarosan kel, és úgy ahogy mostanában szokása, egész éjjel fent lesz és csak reggel alszik el. Fordult a kocka bizony, az egy hónapos Öcsikénk rendesen felcseréli a nappalt az éjszakára, sőt küzdünk némi pocakfájással is. Pálmuka is újból beteg lett, megint minden előjel nélkül belázasodott, így már meg sem tudom mondani hányadik éjszaka óta nem sikerült aludnom. Emiatt a türelmem is kevesebb, így remélem hamarosan változik a helyzet. Ki is használom a lehetőséget és megyek én is pihenni, csak gyorsan írok még pár sort, mert ezzel is mindig elmaradok mostanában.  Huni ma estétől kapja az Infacolt, remélhetőleg használ neki és visszaáll a rend. Egyébként nagyon sokat cicizik, kíváncsi is vagyok mennyit nőtt, csak az ünnep miatt jövő héten tudunk menni a védőnőhöz méretkezésre. 

Voltunk búcsúban itt nálunk a hétvégén, ami ahhoz képest, hogy régen milyen híres és nagy volt, vagy lehet én voltam kisebb, de az biztos, hogy idén már lufit sem lehetett venni. Azért a gyerekek így is élvezték, meg Mami is, aki évtizedek óta nem ült ringlisen. :-) Mint látszik Milvinek is szépen nől a pocakja és Huninak is megvolt az első randija Johannával, Niki anyatársam kislányával, amit mindkettőjüknek sikerült végigaludni.

Ma már napközben sem sikerült Hunikának elaludnia és úgy tűnik egyenlőre nem használ az Infacol sem.

Viszont ma egy nagyon ijesztő és megdöbbentő dolog történt velünk, amit most már nevén is tudok nevezni: Affektív apnoe. A mai napig életemben nem hallottam még erről az állapotról, ami röviden annyit jelent, sírást követő légzéskimaradás. Mivel Cuci épp nem volt itthon, mert Pálmuval volt Évi mamiéknál, Hunit este Anyukámmal fürdettük. Minden a szokásos módon történt, Öcsike úgy ahogy szokta nagyon élvezte a vizet. Amikor kivettük és megtörölgettük kicsit nyugtalan kezdett lenni. A pelenkázásnál már sírt is és mikor a ruháját adtam rá már szinte üvöltött. Egyik másodpercről a másikra olyan furcsa sírás jött rá, amilyet még életemben sosem hallottam senkitől. Azonnal éreztem, hogy ez nem normális, itt baj van. Felkaptam és elkezdtem hozzá beszélni, hogy megpróbáljam megnyugtatni, de ahogy néztem a kicsi arcára a szemei hirtelen üvegesen meredtek rám, abbamaradt a sírás és láttam, hogy egyáltalán nem vesz levegőt. Az egész feje teljesen elvörösödött majd ellilult. Ijedtemben kiabálni keztem anyunak, hogy mit csináljak, de láttam az ő arcán is a döbbenetet.  Ösztönösen fújni keztem rá a levegőt, majd mikor láttam, hogy nem használ, picit rázni kezdtem, de nagyon nem mertem. Teljesen eszméletlen volt, én szinte sokkot kaptam, letettem az ágyra, akkor anya pici pofonokat adott neki és csipkedni kezdte az arcát. Ennek hatására kezdett csak visszajönni az eszmélete. Aztán hirtelen olyan sápadt lett, szinte hófehér volt az egész arca. Néhány perc után aztán visszanyerte a bőre eredeti színét, mi meg Anyuval a rémülettől remegtünk és a könnyeinket törölgettük. Elmondani sem tudom mit éreztem abban a pár percben, annyit tudok, hogy a legrosszabb dolog kavargott csak bennem. Nagyon nagyon megijesztett bennünket és nem értettük, hogy ilyen hogy fordulhat elő. De most már sajnos tudom, ez az állapot létezik és nagy valószínűséggel ha egyszer volt, lesz még többször is, főleg, hogy ilyen pici sírás következtében alakult ki.   Jelenleg félelem van bennem, a szívem pedig összeszorul ahogy magam előtt látom elhagyott, erőtlen kicsi testét.  

Egész éjszaka a történteken járt az eszem, újabb nem alvással töltött nap után úgy érzem kimerültem. Nagyon sok mindent sikerült megtudnom az affektív apnoeről, és a legfontosabb, hogy nem szabad pánikba esni. Bár nem tudom ki az aki ilyen esetben teljesen nyugodt tud maradni, mégis jobb felkészülni a következő ilyenre. Az esetek legtöbb százalékában elnövi a gyermek, de olvastam olyat is, hogy egészen tinédzser korig is megmaradt, sőt olyat, hogy napi szinten többször is előfordult. Egyenlőre még attól is bepánikolok, ha csak görbül a szája lefelé és titkon abban reménykedem, hogy ez volt az első és utolsó ami velünk megtörtént! Pálminál sem volt sosem egyszerű, ha nagyon sírt rendszerint elhányta magát. Többször keveredtem is miatta szóváltásba, mikor azzal vádoltak, hogy elkényeztetem a gyerekemet, mert nem hagyom sírni. Pedig próbálkoztunk, de minden egyes próbálkozás hányással végződött, és igen, ha ezen kell múlnia, akkor a kisfiamat is "elkényeztetem" majd, és nem kívánom senkinek sem azt az érzést, mikor rongybabaként tartja ájult gyermekét a karjaiban!

Voltunk védőnéninél, meg is lepődtünk a mérleget elnézve, hiszen Hunika 5 hét alatt 2 kg-ot szedett magára, így most 4,7 kg, míg Pálmi 14 kg. A hossza is szépen nőtt, nem is csoda, hogy már nem tudom ráadni az első hetekben még nagynak tűnő ruháit, jelenleg 57 cm, nővére pedig 94 cm. Úgy tűnik kezd múlni a pocakfájás, bár rengeteget bukik (ami meg sem lep, hiszen Pálmu is 6 hónapos koráig) az éjszaka sikerült kétszer 5 órát aludnia és napközben is szinte csak evett meg aludt. Így már én is kipihentebb vagyok, szóval a kedvem ismét a régi. Pálmival ügyeskedtünk a konyhában, majd ha lesz időm posztolok néhány képet az alktásainkról, amik az elmúlt időszakban készültek. Olyan édes az Öcsike, nagyon értelmesen figyeli ahogy beszélünk hozzá, sőt olyan cuki hangokat ad, imádom. Mondjuk éjjelente sokszor elég furcsán nyögdécsel, viccesen én csak azt mondom, hogy ilyenkor belébújik az ördög, de Cuci még meg is jegyezte, hogy ő nem is tudna így aludni, hogy ilyen furcsa hangokat halljon éjjel. Az első éjszaka nekem is érdekes volt emiatt, de hamar megszoktam. Azt szerintem még nem írtam, hogy egészen más illata van, mint Pálminak volt babakorában. Talán az a jó szó, hogy olyan kispasis a bőre illata, szinte emélékeztet Cuciapuciéra. Pálmuka kb. 6 hónap után ma újból a Mamiéknál alszik, legalábbis nagyon remélem, hogy már alszik, hiszen az utolsó próbálkozásunk kudarcba fulladt és kénytelenek voltunk hazahozni az éjszaka folyamán. Pedig jó lenne, ha néha nem keltene fel hajnali 5-kor. Egyébként nagyon édes, ahogy a sötétben  átcsatangol a hálószobából Hunika szobájába és odabújik mellém a fotelágy melegébe, miután Apa már elment dolgozni.

Szóval a mamiéknál való alvás sikeres volt, igaz lefekvés előtt még beszélgettünk egyet skype-on, hogy megnyugtassam. Mama szerint többször is mondta, hogy haza kell mennem, mert anyának hiányzom. Hát nem édes?  Nem is maga miatt, hanem miattam jött volna haza. :-) Amúgy csinál furcsa dolgokat mostanában, ami biztosan az Öcsike jöttének tudható be. Csak néhány közülük, pl. hogy  itta a tejet a pohárból és egy nagyobb kortyot nem lenyelt, hanem a ruhájára folyatott, majd azt mondta, anya gyere én is buktam, mint az Öcsi. Meg, hogy ő is kisbaba ám még és büfiztessem meg. Szóval vannak érdekes dolgok, de legalább már nem pisil be, mint azt ahogy az elmúlt hetekben tette. Ez nehéz küzdelem volt, hiába próbálkoztam bármivel, mire a toalettig értünk rendszerint pisis lett a bugyi. Így hát nincs egyetlen unalmas percünk sem.

A hat hetes Hunika sem alszik már annyit, inkább érdeklődve nézegelődik. Ha sírásra áll a szája, már rakom is a cumit a szájába, amit többé kevésbé elfogad, ha nem, akkor kezdődik az ölben ringatás, fel-alá járkálás, de többször táncoltunk is már, hallgattunk zenét. Mozart és Vivaldi a nagy kedvenc, eddig szerencsére valamelyik mindig bejött.

Már a hetedik hétbe léptünk.  Az elején minden olyan mesébe illően ment Hunikával, mára viszont nemcsak, hogy teljesen felcseréli a nappalt az éjszakával, de ez a rengeteg bukás és hasfájás is nagyon nehezíti a mindennapokat. Éjjel 3 óráig sírt tegnap is, aztán nagy nehezen sikerült elaltatni, de folyton felsírt. Így a 3 óránkénti szoptatást sem tudom betartani. Persze ő napközben kipiheni az éjszakai fentlétet, de én egyáltalán nem tudom, mivel Pálmival sokat kell foglalkoznom, és az, hogy ők nappal egyszerre aludjanak az elmúlt hetekben kétszer fordult csak elő, és inkább azt az időt is takarításra fordítottam, szóval nyüglődünk rendesen. De azért nem panaszkodom, mert azok a boldog pillanatok amiket együtt élünk meg, kárpótolnak minden fáradtságos percért, óráért.

Most önző módon csak magamra gondolva teszem a következő kijelentésemet. Azt hiszem jó ideig fogom azt gondolni még, hogy terveimmel ellentétben bizony egyenlőre elég nekem két gyermek. És ezt most nem a fáradtság és a kimerültség mondatja belőlem, mert azért ha sikerül néhány órát aludnom tényleg összeszedem magam, viszont azok a dolgok, amit miatt szinte a szívinfarktus keringet, így is bőven kijutnak nekem. Tegnap este is megint megtörtént egy olyan, amitől rettegtem, Pálmi úgy neki esett a szekrény sarkának, hogy azonnal óriási és bevérzett búb keletkezett a fején. Persze kérdés nélkül Apa rohant vele a kórházba. És az előbb arról a következő óráról írtam, amit úgy sikerült végigaggódnom, hogy komolyan az ájulás kerülgetett. Aztán kicsit megnyugodtam, mikor megtudtuk a feje nem törött be, bár egy hétig figyelni kell. Tudom, hogy sokszor túlaggódom magam, de mostanában annyi minden történt velünk.  

Az elmúlt időszakban többször aludtak nálunk az unokaöcséim, Milvi fiai. Pálmika nagyon szereti őket, amit már írtam is és tényleg nagy élményként éli meg ha itt vannak. A Papa meg a Mama el is vitték őket fürdeni, sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni, de igazából nekem most sem sikerült az elmúlt hetek alatt rendbejönnöm a szülés után, meg hát Hunikámmal egyenlőre ez megoldhatatlan. Viszont ha nem lesz világvége :-) akkor nyáron már bátran strandolhatunk együtt, családosul. Szóval Milvire visszatérve, aki a 34. terhességi hetében van kislányával, igyekeztünk pocakos képeket készíteni. Ám a fotózás olyan szintű jókedvbe és röhögésbe tört ki, hogy tulajdonképpen csak néhány képet sikerült összehoznunk, azok sem épp kismamás képek lettek. 

A 8. hetünkben ismét sok minden történt velünk, többek között a 2 hónapos Öcsikénk megkapta az ilyenkor kötelező oltást valamint egy másikat a pneumococcus ellenit. Az elsőnél nem is volt semmi gond, pici sírással megúsztuk, ám a másodiknál ismét megtörtént az amitől rettegtem és bíztam benne, hogy többször nem fordul elő, Hunika megint nem vett levegőt és azonnal elájult. Persze előre felkészültem, (már amennyire erre fel lehet) mert szinte valahogy megéreztem, és amint láttam, hogy a sírása egy egészen más fajtába tört ki, majd nem vett levegőt és elvörösödött az arca, már fel is kaptam és fújtam az arcát, ráztam a kis testét és hangosan kiabáltam hozzá. Így most elég hamar visszatért a valóságba és az orvos meg is dícsért, hogy a lehető legjobban cselekedtem, nekem mégis remegett kezem, lábam és komolyan küzdöttem, hogy ne bőgjem el magam a doki meg a védőnő előtt, akiket szinte majdnem fellöktem, hogy ijedtemben hozzáférhessek a kisfiamhoz. Mindegyőnket megviselt, Cucit igazából nem is lehet kettesben hagyni Hunikával, mert annyira fél. Aztán éjszaka még be is lázasodott, hajnali 5-ig sírdogált, hiába járkáltam vele, a kúp is elég sokára hatott. Hát nem a legjobb napjaink közé tartozott az biztos.

Mostanában már többet járunk el itthonról és sokan jönnek hozzánk is babalátogatóba.  Talán most jött  el ennek az ideje, nálunk ilyenkorra alalult ki a rendszerünk. Az előző éjszakánk is végre úgy alakult, ahogy a nagykönyvekben meg van írva, este 10-11 óra körül aludt el a Huni és fél 6-kor kelt fel először, majd egészen fél 10-ig még vissza is aludt. Szóval voltunk Anyáéknál névnapozni és ezt most azért írom le, mert ajándékba páros mozijegyet vittünk neki. 32 éve nem voltak moziban, valami boldogság volt hallgatni Anyu élménybeszámolóját az új Bond filmről. :-)

Na sokáig nem kellett örülnöm mert az elmúlt két nap ismét éjszakai műszakot hozott. Reggel 5 óráig járkáltam fel-alá Huni babával. Nagyon fájt a pocakja, sokszor iszonyatosan sírt és mivel a fáradtság még inkább kedvez az ájulásainak, jó néhányszor hozta rám a frászt. Nagyon kimerítő ez, csak remélni tudom, hogy a következő napok hoznak némi változást és végre nem rossz, hanem jó irányban. Pár napja írattam fel receptes fájdalomcsillapítot neki, de mivel az sem, használ, sőt szerintem rosszabbul lett tőle, így nem is fogom neki adni.  Sőt, van egy szupi kis könyvem, a Kismamák nagykönyve, nekem még az az eredeti retrós változat, és abban is írják, hogy a kólikára (bélgörcsre) hajlamos babáknak teljesen felesleges bármit is adni és mindenféle gyógyszerekkel tömni, mert úgysem fog használni. Ez is egy türelemjáték, ami általában 3 hetes korban kezdődik és 3 hónapos korban magától megszűnik. Tényleg annyi hülyeség töténik velünk mostanában, a minap pl. azért büntetett meg minket a rendőrség, mert a saját házunk előtt nem a menetiránynak megfelelően parkoltunk. Hozzáteszem ez egy nyugis zsákutca, itt aki ahogy érkezik úgy áll meg, és ébként is nagyon keskeny az út, nem hogy még forgolódni, így is bonyolult a ki-be szállás két gyerekkel. Szóval előtte nem sokkal érkeztünk haza, fel is tűnt, mikor egy rendőrautó megállt előttünk és néhány pillanat múlva már távozott is. Aztán pár napon belül érkezett a csekk a következő felirattal: Az úttest bal oldalán, menetiránnyal szemben HUZAMOSABB ideig várakozott. Puff neki 10 ezer. Huzamos idő mi? Egyszerűen undorító már ami ebben az országban folyik.

Na vajon mi jöhet még? Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, mikor Cuciapuci Pálmival a kezében rohant hozzám, miután az esti fürdéshez készülödve meglátta a testén éktelenkedő kiütéseket.

Első ránézésre bárányhimlőnek tippeltem, és egyből eszembe jutott, hogy tegnap már volt egy piros foltocska a pocakján, ám betudtam egy egyszerű csípésnék.   Egyenlőre nem vakarózunk, de valószínű a betegség kezdeti szakaszára ez még nem is jellemző. Szerintem holnapra már többet tudunk, mert ha valóban az akkor bizonyára gyarapszik a kiütések száma. De mivel fertőző betegség, megint aggódhatok majd mindkét gyermekemért.

Hétvége révén várnunk kell hétfőig, hogy megmutassuk a doktorbácsinknak Pálmi pöttyeit, mert ahogy múltkor az ügyeleten bántak velünk, inkább abból most nem kérnénk. De már egyre jobban hiszem, hogy bárányhimlővel állunk szemben, hiszen ahogy a képen is látszik,  mára kicsivel több lett a kiütések száma és bizony elkezdtünk vakarózni is.

Jól hittem, valóban bárányhimlővel állunk szemben. Talán enyhébb lefolyású lesz, mert bár jött még néhány pötty a hátára, fenekére, combjára és kezére, az arcán szerencsére egyetlen egy sem. Egyébként szinte nem is vakarja őket. Talán csak nyűgösebb a szokásosnál, de tényleg jól viseli. Doktorbácsi kicsit meg is nyugtatott, hogy nagy valószínűséggel Hunika nem fogja elkapni, mert a szoptatás miatt annyi ellenanyagot kap, ami megvédi őt. Remélem is, hiszen Pálmival nem csak, hogy egy légtérben vannak, de Pálmuka folyton puszilgatja, fogdozza, babusgatja, szeretgeti.

Ma meg még együtt is fürödtünk a nagy fürdőkádban, Hunika, Pálmi és én. Azt hiszem mindenkinek tetszett, de leginkább Pálmika élvezte, azt tuti! :-)

10 nappal az első megjelenése után szépen gyógyulgatunk a báránytámadásból, igaz még elég jól meglátszanak a pöttyök, de szerintem a lehető legjobban úsztuk meg. Sajnos viszont a 10 hetes Hunika továbbra sem hajlandó éjszaka aludni, tényleg úgy érzem néha az idegeim pengeélen táncolnak, volt, hogy vele együtt sírtam éjszaka és mire ágyba kerültem már világosodott és remegett kezem, lábam. Ennek ellenére elmentünk Pécsre vásárolni, kellett már egy kis kikapcsolódás. Na még jó, hogy Anyum jött velünk, többször elkelt a segítsége. És el kellene kezdenem beszerezni a karácsonyi ajándékokat is, azt hiszem nagyjából megvan kinek mit, egy biztos, én a Jézuskától idén nyugodt napokat szeretnék kérni.

 

Pálmi már nagyon várja a Télapót, két videónk is készült, az elsőn épp Cuciapucival játszanak a fürdőkádban. Olyan édes, úgy imádom.

 

Itt  pedig a Hull a pelyhest énekli. Igaz megy ennél sokkal jobban is neki, de itt olyan cuki, úgyhogy azért tettem fel ezt.

Ahogy az idei első hó leesett, amint felkeltünk rohantunk is megépíteni a mi hóember lányunkat. Élveztük Pálmikával, jól össze is fagytunk, de legalább sikerült felébrednem, mert a hajnalig tartó fentlétek már nagyon kifárasztanak. Öcsike persze jót szunyókált mindeközben a friss levegőn a babakocsiban.

Aztán eljött a Mikulás is, Pálmit sok kis csomag várta az ablakban.

Már szinte megszoktuk, hogy jóra rossz jön, bár nálunk inkább mostanában rosszra rossz. Néhány napja délelőtt borzasztóan elkezdett fájni a fejem. Később mindenem elzsibbadt, aztán nagyon fájt a hasam. Hányingerem lett és szörnyen furcsán éreztem magam. Azt hittük kimerültem teljesen a nem alvástól, nagyon megijedtem. Szédelegtem és ökölődtem. Majd 9-től éjfélig hánytam, a fejfájás elmondani nem tudom milyen mértékű lett, anyukámat hívtam át éjszakára, hogy segítsen, pedig reggel 6-ra ment dolgozni. Néhány korty víz ami csak lement és bennem is maradt. Csak remélni tudtam nem valami vírus, a gyerekek miatt. Aludni így sem tudtam, három napot szenvedtem végig mire jobban lettem. Azóta az epémmel bajlódok. Már Pálmival való terhességem idején is szenvedtem tőle, néha jobban, néha kevésbé. Szerintem epekövem lehet, amint lesz időm mindeképp elmegyek és megnézetem, mert lassan már mindentől fáj amit eszek.

Már többször elhalasztottuk különféle okok miatt Anyatársaimmal a nagy baba-mama találkozót, na amint jobban lettem végre sikerült összehozni. Szupi volt, sajnos Andi Zsombival és a pocaklakó Mollival , valamint  Zsani Noellel és Ralffal betegség miatt nem tudtak eljönni, és persze Katánk a Jankával külföldi tartózkodásuk miatt. Talán tavasszal sikerül teljes létszámmal összehozni, hiszen a napokban várjuk Andi kislányának és Milvi kislányának, Miának születését.

Hunika éjszakai nemalvása az elmúlt napokban sem változott, a fáradtságtól megint borzalmas fejfájás és rosszullét gyötört. A változás reményében többszöri tanácsra az eddig kizárólagosan anyatejjel táplált kisfiamnak tápszeres pótlást adtam estére. Na ami ezután megtörtént velünk, az már nekem is sok volt, hiszen az   éjszakát sikerült kórházban eltöltenünk. Kezdem ott, hogy fürdetés után Hunika megkapta élete első tápszer adagját, 120ml-t, amit szépen el is fogadott. Rá negyed órával elkezdett ökölődni, majd legalább a felét ki is hányta. Ezután nem sokkal még cicizett egyszer, majd elaludt. Sikerült is betennem a kiságyba, úgy hogy nem ébredt fel, ám 10 perc múlva mégis felkelt. Furcsán sírt, elkezdtem hozzá beszélni, azt hittem félálomban maradt csak, mert a kis teste elernyedt volt. A szájából fehér hab jött, aztán hirtelen hörgő hangot adott ki, a nyelve mintha fent akadt volna, majd egyik pillanatról a másikra az egész feje bedagadt és tele lett vörös kiütésekkel. Még a füle is szinte háromszorosára dagadt, a hajas fejbőrről nem is beszélve. Nagyon bepánikoltam, sírógörcsöt kaptam. Cuci hívta Anyuékat, hogy jöjjenek gyorsan nagy baj van, kórházba kell vinni Öcsikét (mentünk volna mi azonnal, csak ugye Pálmi meg az ágyban aludt) Na hát mire beértünk és sorra kerültünk a kórházban, azt hittem hülyét kapok, aztán végülis a doktornő nagyon kedves volt. Elmondtam, hogy ma kapott először tápszert, ezzel is vették fel, hogy valószínű tejallergiás. Három nap kórházi megfigyelés stb... Aztán vizsgálgatják, már negyed órája és a doktornőnek feltűnt, hogy "csak" a mellkasáig olyan a kis teste. Na akkor esett le mindenkinek, hogy nem a tápszer lesz itt a gond, hanem amit a gyerekre kentem. Méghozzá babaolajt, a kis koszmós fejére, mert már hetek óta  egyszerűen semmivel sem tudtam eltávolítani neki, sőt még a koszmó elleni sampon sem hozott érdemi változást. Gyorsan elvitték megfürdetni. Addigra már kapott szteroidot is, kálciumot meg fenistil cseppeket. Doktornő szerint, ha többet kenek rá akár meg is fulladhatott volna, borzalom! Néhány óra után szépen elkezdett neki lemenni a dagadás és a foltok is halványodtak, akkor engedtek minket haza. Na és közben összeállt a kép. Hunika 4 hetes kora óta nem aludt éjszakánként. Négy hetes volt, mikor kijött neki a koszmója, azóta kentem neki a javulás érdekében. Életem mit szenvedhetett mindig, mikor állandóan piszkálta a kis szemét is, én meg betudtam a fáradtságnak, a kisebb kiütéseket meg a tejnek és  az időjárásnak. Jót akartam és majdnem a vesztét okoztam. Totál kibuktam. Most már kicsit jobban vagyok. Háromkor elaludt, azóta egyszer kelt fel cicizni, 8-kor. Délután háziorvoshoz kell vinni, de semmilyen kence-ficét nem lehet neki ezentúl használni. Hát ez az éjjeli sztorink, aminek köszönhetően sajnos sikerült egy újabb fogalmat megismernem: Anafilaxiás sokk, mert hogy orvosi nevén így hívják  az allergiás rohamot. Csak remélni tudom, hogy most már kicsit pozitívabb dolgok történnek velünk, mert ez már tényeg hihetetlen.

Egész délutánig elaludt. 6 féle receptet írt fel a doktorbácsi, közöttük azzal a 4 darabos Rectodelt kúppal, aminek ára 6 ezer forint. Majdnem elájultam mikor megláttam.  Viszont mindenképp kell, hogy legyen itthon, hiszen a következő allergiás rohamnál életet is menthet. Szóval már nem csak affectiv apnoénk, de anafilaxiás sokkunk is van, amire így utólag már tudom, hogy az el nem múló koszmó is figyelmeztetett. Csak hát nem vagyok én orvos, és egyébként is ki gondolt volna erre?  Ez után az éjszakát természetesen ismét nem alvással töltöttük, mivel Hunika napközben kialudta magát és valószínűleg a szervezetében felgyülemlett méreganyagoknak is kell még idő a kiürüléshez. Ám a következő nap megpróbáltam a lehető legtöbbet fenntartani nap közben, hogy estére jól kifáradjon és végre 8 hét után aludjunk éjszaka. Tulajdonképpen ez így is lett. 9-kor sikerült elaludnia, viszont éjfél előtt felkelt. De akkor cicizett egyet és fél óra nyüglődés után bekakilt. Majd peluscsere és egy nagy megszeretgetés, simogatás után békésen elaludt. Egészen reggel 8-ig! Arra keltem fel, hogy édesen mondogalódik, mintha csak azt mesélné, hogy anya kelj fel, végre én is kialudtam magam! :-) Komolyan mondom el sem hiszem. Mintha véget ért volna egy rémálom. Az elmúlt 8 hét fáradtsága hozott kisebb feszültséget a házasságunkba is, de összeségében véve igazán jól vettük ezt az akadályt is és boldog vagyok, hogy ismét bebizonyosodott, hogy Cuciapuciban életem párját találtam meg, aki mindvégig segített nekem és a legnehezebb pillanatokban is támaszom volt. Ugyanez mondható el a családomról is, akiknek örök hálámmal tartozom!

Sajnos az elmúlt hétben sem állt helyre Hunika alvása, általában éjjel 3-kor aludt el. Bár a fürdetés és szoptatás rendjét így is próbáltuk nála tartani, miután ágyba tettem néhány perc szundítás után mindig felsírt és kezdődött elölről a menet, fel-alá, ringatva. A fáradtságom egyre drasztikusabb kezd lenni. Pálmi ráadásul az elmúlt napokban többször kelt hajnali 5-kor, miután Cuci elment dolgozni megvigasztalhatatlan sírással, aminek vége mindig az lett, hogy mellettem aludt vissza Hunika szobájában az alig egyszemélyes fotelágyban. Sokszor már nem csak mások, de én is megkérdezem magamtól, hogy hogy a francba bírom ezt épp ésszel, de ilyenkor mindig az van bennem, muszáj, erős vagyok és talán a hitem ami segít, mert mindig úgy kelek ki az ágyból reggel, hogy talán a mai nap a mi napunk, amikor végre újra helyreáll a rend és az éjszakát alvással fogjuk tölteni. Egyébként Huni bőre továbbra is nagyon érzékeny, olyannyira, hogy ha hasra teszem a textilpelenkára, kettő perc után az egész arca teljesen bevörösödik, szinte mintha lehorzsolódna róla a felső hámréteg. A jobb szeme is sokszor váladékozik, emiatt félek, hogy könnycsatorna átmosásra is el kell vinnem a kórházba. Viszont egy nagyon jó hír, hogy az én Milvimnek végre megszületett kicsi Mia babája, 2950 grammal és 52 cm-el, és bár nem tudtam ott lenni vele a legszebb pillanatokban, folyamatos telefonos kapcsolatban voltunk. És másik anyatársam, Andi Mollija is ezekben a percekben készül meglátni a napvilágot. :-)

Karácsony közeledtével Pálmiról csináltam néhány képet, Huniról meg még a napokban remélem lesz időm. 

Addig itt van ez collage, Hunikáról és rólam. :-)

Na és persze Cuciapucival. :-) Amíg ezt megírtam már kaptam is a hírt, hogy Molli baba is megérkezett közénk 3390 grammjával és 55 cm-ével. Mindkét baba nagyon édes, látogatásom során sikerült őket lencsevégre is kapni, képekkel jövök, csak sajnos megint megtörtént, hogy számomra érthetetlen módon az elmúlt három hónap eseményei kitörlődtek, ám szerencsémre három perccel előtte mentettem le mindent, szinte mintha megéreztem volna... Visszamásolni már csak az írást lehet, a képeket nem engedi, így amint tudom ezt igyekszem pótolni, bár ez is időigényes, de még mindig jobb, mintha örökre eltűntek volna a soraim.

A héten már bőrgyógyásznál is jártunk Hunikámmal, miután ismét előjöttek a fején a vörös foltok, sebek, viszkető kiszáradások és szinte mindennap reggeli 5 órakor sikerült csak elaludnia. Újabb adag  gyógykenőcs, reggel-este kálcium és egy új fogalom, Atópiás dermatitis. Mivel aznap mikor megint kijött épp semmivel nem kentem be neki egyenlőre a leginkább valószínűsíthető, hogy az anyatejen keresztül kap valamit, amire allergiás. Ezáltal igen szigorú diétára lettem én is utalva, tehéntejes élelmiszert pl. egészen egy éves koráig nem ehetek, sem tejet, sem joghurtot, sem sajtot, sem túrórudit, de még a főzelékekből is ki kell iktatnom. Mivel ezeket mind szeretem, gondoltam szójatejjel fogom pótolni a hiányukat, ám miután 1 literje 670 Ft-ba kerül, azt hiszem nagy duzzogva kibírom a visszalévő 9 hónapot nélküle. A fáradtságtól szinte egész nap zombi vagyok, de a karácsonyi bevásárlást és az ajándékokat mégis csak meg kellett vennem. Nehéz nagyon ez esküszöm, még jó hogy bárki akivel találkoztam mind azt mondta, nem látszik rajtam a fáradtság. Hát végülis a tojás is belül buggyan meg nem?

Mivel korábban már írtam, hogy a szülést követően nem sikerült rendbejönnöm, újabb nőgyógyászati vizsgálatra kellett mennem. Jelenlegi diagnózis hüvelygyulladás. Legalább a méhem és petefészkeim rendben vannak, viszont ha a mostani kezelés nem használ, az újabb kórházi cécó. Hát ne legyen inkább, remélem azért ezt megúszom.  Most ott tartunk, hogy két napja éjjel 2 körül aludt el a Hunika, nekem már ez is megváltás. Így volt erőm és Pálmival nekiláttunk a mézeskalács megsütésének.

Pici idő és pótolom a képeket, valamint ide már nem enged írni, így folytatás következő oldalon...

Oldal: Pálmi és Huni mindennapjai 2012 októberétől
POPY BUNNY OLDALA - © 2008 - 2024 - misspopynyuszika.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat