HUNI SZÜLETÉSE
ÉS A KÓRHÁZI NAPOK 

Török Hunor Gábor 2012. szeptember 20.-án születtett 2740 grammal és 52 cm-el, beszámoló hamarosan!

9:30 Cuciapucival és a nagy kórházi pakkal robogunk a szülészet felé. Az út kissé feszült hangulatban telik, bár inkább apa izgatottabb. A kórházba érve a regisztrációnál két kedves hölgy fogad, akik mosolyogva kérdezik, hogy eljött az idő? Néhány perc beszélgetés után kiderül, hogy egyikőjük édesapám osztálytársa volt, így még nagyobb lelkesedéssel engednek tovább a szülészeti osztályra, ahol Mónika a szülésznőm már vár bennünket. Kb. egy órányi papírmunka után megérkezik az orvosom, aki elvégzi az első vizsgálatokat.

11:00 Elérkezik a beöntés ideje. Semmi problémám nincs vele, kapok egy órányi időt, amit felváltva a toaletten és Cuciapucival tölthetek el, mígnem megérkezik Milvi is. Mivel nem akartam az én nagy fényképezőmet elcipelni a szülésre, meg hát kell hozzá némi tapasztalat is, sokként ér, mikor Milvi közli, hogy az ő gépe elromlott. Semmiképp sem szerettem volna mobillal megörökíteni ezt a csodás napot, így gyors telefonálás haza Anyuéknak, hogy mégis hozzák a Nikonom. Ezután bekötik az oxitocinhoz és az antibiotikumhoz a branült, ami elsőre nem akar sikerülni. Nagyon fura érzés önt el, mondom is, hogy próbáljuk meg inkább máshová bökni, de abban a pillanatban hányinger kap el, majd azt követően forróság önti el a testemet. Rosszul leszek. Felállítanak, hogy elmenjünk egy ágyra és abban a pillanatban megtörténik velem ami még életemben sosem, elfeketedik minden és ájultan vonszolnak el az ágyig. Elég ijesztő, de néhány perc múlva már újra képben leszek.

11:30 Itt az ideje, hogy felfeküdjek a szülőágyra. Pont egyetlen hely van, épp nagyüzemben születnek a kisbabák. Érdekes érzés ilyen közelről hallani a vajúdástól szenvedő és kiabáló kismamákat, aztán a felsíró babákat. Két ujjnyira vagyok nyitva mikor a doktor úgy dönt, hogy burkot repeszt. Rengeteg magzatvíz távozik.

12:15 Mivel a fájások maguktól nem indulnak be, bekötik az oxitocint. Eleinte még egész jól tűröm, ám hamar 3 percenként kezdenek jelentkezni és egyre erősebbek lesznek. Ám a tágulás értéke csak nem változik, a vizsgálatok is egyre fájdalmasabbak lesznek. Mónika labdát hoz, hátha a gravitáció segítségemre lesz. Míg ugrálgatok rajta megérkezik a fényképezőgépem, két fájás között gyorstalpalót tartok Milvinek, aki egyébként terhessége 27. hetében járva igazán büszke lehet magára, amiért végig kitartott mellettem a kisfiam születésénél. Egyenlőre úgy tűnik estig nem szülünk, de én ultimátumot adok Huninak, hogy legkésőbb 17 óráig hagyja el a pocakomat, mert az egyre erősödő fájások teljesen kiveszik az energiáimat. Igyekszem a levegővételre koncentrálni, ami nagyon nehéz és persze az orrom most is bedugul, így némi orrspray segítségére szorulok, valamint bízva a homeopátiában Móni rendszerint adagolja a bogyókat. Órák telnek el, szégyen, nem szégyen, sírás nélkül már nem bírom. Ekkor egy kábító-nyugtató koktél injekciót kapok, ami hamar hat ugyan, de nem a fájdalmakra, hanem inkább az elmémre. Borzasztó bizsergető érzés önti el a kezeimet, ami nagyon kellemetlen. Minden vizsgálat után várom a változást, a három ujjnyi, majd 4 ujjnyi és teljesen eltűnt méhnyak óriási varázsszavak számomra.

16:00 Sírva nyögöm, hogy nem bírom tovább, de Milvi és Móni biztatnak, tartsak ki, már nincs sok hátra. Úgy érzem nem bírok el több ilyen mértékű fájdalmat, még egy jön és szétszakadok.

Ekkor hirtelen megérzem azt a kakilási inger néven emlegetett érzést és tudom eljött a nagy pillanat. Másodpercek alatt körbevesznek a szülésznőm, a kisegítő, az újszülöttes nővérkék és az orvos, csak az orvos szavaira figyelek, és várom, hogy kimondja végre mikor nyomhatok. Nagy erővel kapom el az ágyrácsot és a következő fájás érkeztével óriási levegővétel után hatalmasat nyomok. Pálmiról maradt gátmetszésem nem bírja a feszülést, így a gátvédelemről lemondva az orvos a vágás mellett dönt, ami ismét nem kellemes. Ezután azonnal sikerül elkapnom az ütemet és még 4 nyomás után végre megszűnik az az irdatlan nagy fájdalom és 16 óra 14 perckor világra jön életem másodszülött értelme, a kisfiam Hunika. Amint ismét visszatérek a való világba meghallom a felsíró hangját, felemelem a fejem és nézem ahogy a lábaim között ellátják pöttömke életemet. Ekkor jön a kérdés: Elvágod a köldökzsinórt? Hihetetlen érzés kerít hatalmába, hogy én lehetek az, aki a hónapokig kettőnket összekötő köteléket elvághatja.

Határozott és erőteljes mozdulattal teszem és míg élek sosem felejtem el ezt a pillanatot. Kis testét vastag magzatmáz borítja, úgy ahogy van a mellkasomra teszik.

Sírása nem is tart tovább, igazán megnyugtató érzés ez. Pár másodperc meghitt együttlét után elviszik. Fürdetés és vizsgálatok sora vár rá, majd kicsit ismét láthatom. 

Addigra a méhlepény is távozik, amin már láthatóak a meszesedés jelei. A gátvágás varrása most sem fájdalommentes, de az elmúlt órák után mondhatni ez már felüdülés. A elkövetkezendő két óra megfigyelési időt Cuciapucival kettesben töltjük el, mesélem én is a megszenvedett órák történetét, majd ő is a kint várakozó családtagok első találkozásának élményét Huni babával. Pálmika első reakciója is mosolyt csal arcomra: Milyen aranyos, haza viszem! :-) Meglepetésünkre a felöltöztetett édes pöttöm Huni babát visszahozzák, így lehetőségem nyílik még a szülőágyon megszoptatni, amit ismét felejthetetlen élményként élek meg, főleg, hogy ezekben a csodálatos pillanatokban Cuciapuci is részesülhet.

A megfigyelési idő lejárta után tusolás következik, majd mivel a sok szülés miatt rooming in nincs szabad ágy, így saját lábamon sétálok el a nőgyógyászat első emeleti 22-es kórterembe, ahol megkezdem letölteni kórházi napjaimat.  Folyt. köv...

Egy kismama, aki 22 hetes terhességében van és egy nem sokkal előttem szülő kedves anyatársammal vagyok a négyágyas szobában. Mandi még egy darabig marad velem aztán Mónikával is beszélgetünk egy jót. A szobatárasaim meglepődve figyelik, hogy milyen „fitt" vagyok így közvetlenül a szülés után, furcsa nekem is ez, mert Pálminál minden bajom volt, most leginkább az rossz, mintha minden porcikámban izomláz lenne. Persze biztosan hat még a fájdalomcsillapító és hát hol van még a holnap.

Ezen az estén már nem láthatom Hunikámat, reggel 6-kor hozzák ki először, amit már nagyon vártam, persze ébren, mert aludni nem nagyon sikerült a fájdalmas méhösszehúzódások és a folyton szemem előtt lebegő szülési szenvedések miatt. A társaimmal sokat beszélgetünk, így hamar megy az idő. Egyből sikerül mellre tenni, amit elég nagy sikerrel szív annak ellenére, hogy a nyelve le van nőve, bár a szemét egyszer sem nyitja ki, mintha csak álmában szívná. 3 óránként lehetnek nálunk a babák, olyankor fél óráig maradhatnak.

A következő 9 órás találkozásunk sajnos elmarad, akkor viszik őket uh-ra. A gyerekorvos szerint minden rendben van vele, a streptococcus miatt napi kétszer adják neki az antibiotikumot.

A kismama helyére egy fiatal, terhességének 24. hetében magzatát megszülő lányt hoznak. Nem telik el háromnegyed óra mikor az ágyához szomorú híreket hozó doktornők érkeznek. Hiába küzdöttek az apró kislánya életéért, születése után még egy órát sem élhetett. Csend és döbbenet költözik a szobába. Borzasztóan felkavar, de minden erőmmel igyekszem a kisfiamra koncentrálni. Továbbra is 3 óránként hozzák, nagyon aluszékony, sírni csak a születése pillanatában hallottam. Még a szeme színét sem láttam, hiszen mindig csukva van neki. A szoptatással egy időben igen erős görcseim lesznek, a méhem szépen húzódik vissza. Pálmival egyáltalán nem volt ilyen, állítólag van is valami hiedelem, miszerint ha az anyának nincs görcse szülés után, a baba hasfájós lesz, ha van, a babának nem lesz semmi baja. Nos az biztos, hogy Pálmi rendkívül szenvedett a pocak fájástól, egyenlőre Hunin pedig csak a nyugalmat látom.

Sokan jönnek látogatni minket, mindenki biztat, mennyivel jobban nézek ki mint Pálmi születése után. Igazából jobban is vagyok, csak nagyon elkezdtek feszülni a varratok, ami miatt az ülés nagyon kellemetlenné vált és a nem alvástól kezdem magam zombinak érezni.

Pálmikának nagyon tetszik a kisöccse. Ő igazából haza is vinné, meg persze engem is. Volt is sírás rendesen, neki hiányoztam én, ő meg nekem.

A következő éjszaka sikerül végre kb. 5 órát aludnom, hajnalra arra ébredek, hogy belövellt a mellem. Már ezt az érzést is elfelejtettem, pedig tényleg nem kellemes. Tejci rengeteg lett, Huni baba pedig nagyon ügyesen szívja és végre csöpp szemeivel is elkezdte felfedezni a világot. Viszont kicsit elkezdett besárgulni és a súlyából is vesztett, de azért reménykedem benne, hogy hétfőn már hazamehetünk. A varratok feszülése miatt napi négyszer járok tusolni, de igazából az sem segít, alig várom, hogy kiszedjék őket.

Két új szobatárs is érkezik, egyikőjük szintén második gyermekét szülte, vele is hamar megtaláljuk a közös hangot, másikuk pedig egy fiatal lány, megdöbbentő élettörténettel, aki családi háttere miatt kénytelen lemondani gyermekéről. Amikor már azt hittem, rosszabbat itt már nem is hallhatok, épp tusolás közben elegyedek szóba egy anyukával. Mivel még maradt pocakom a szülés után, többen kérdezték meg a napokban, hogy visszatartáson vagyok e, mert egyébként ez az osztály ahová kerültem leginkább az ilyen, valamint a hasonló (abortuszosok, terhességi cukorbetegek, vetélések, visszatartások) eseteknek van fenntartva. Szóval mondom, hogy nem, én már megszültem, csak kell még néhány nap, hogy visszább menjen a pocak. Aztán én is kérdeztem, hogy ő talán visszatartáson van? A válasza megdöbbent. Tegnap estig azon volt, aztán terhessége 18. hetében megindult a szülés és elvesztette magzatát. Nagyon sajnáltam, próbáltam vigasztalni, de igazából azt sem tudtam mi a helyes, mit mondhatnék neki. Később kiderült az is, hogy a 24. hétben szülő lánynak nem ok nélkül indult meg a szülése és halt meg a babája. Mielőtt bekerült a kórházba megverték és annak következtében történt mindez. Sok furcsa dolgot láttam és hallottam ezen az osztályon, de nem bántam meg, hogy ide kerültem.

Hamar eljött a hétfő reggel, a varrat szedés. Igazi felüdülés volt, végre újra tudtam ülni. Mivel minden eredményem jó volt, így már csak a gyerekorvos engedélyére vártunk. Délután 2 óra volt már mire meglett Huni baba véreredménye is és közölték, minden rendben van, mehetünk haza! Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot sem, mikor a kezembe fogtam a kórházi zárójelentéseket, összecsomagoltam a cuccomat és elindultunk haza a kisfiammal, Huni babával! 

Oldal: Huni születése és a kórházi napok
POPY BUNNY OLDALA - © 2008 - 2024 - misspopynyuszika.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat