Május 20.-án 11 óra 10 perckor, 52 cm-rel és 3200 grammal megszületett a gyönyörű Pálma bébi! A továbbiakat amint időm engedi! Kicsi türelmet! :-)

Születés

Reggel 6 óra. Megérkezik anyukám, épp munkába menet előtt néz be, mert riadóztattam őt is. Így már együtt várjuk Milvit, aki autóval érkezik. A fájások kezdenek rendszereződni. Hívom is Milvit, hogy siessen. Ám nem csak magam miatt, hanem mert 7 órától aszfaltozás miatt lezárják a hozzánk vezető utat. Anya önti belém a lelket, még együtt megöntözzük a virágaimat aztán neki el kell mennie dolgozni. Ismét egyedül maradok, míg nem megérkezik végre Milvi.

7 óra után néhány perccel már a kórházban vagyunk. Gyors vizsgálat után kiderül, valódi fájásokról van szó, amik akkora már 5 percesekké sűrűsödtek. Egyből fel is vesznek a szülészetre. Vérvétel, vérnyomás mérés, aztán jött amitől nagyon féltem, a beöntés ( bár tudtam volna, hogy ez lesz a legjobb dolog, ami az elkövetkezendő órákban velem történni fog) majd ismét vizsgálat.

8 óra körül a doktor úgy dönt, burkot repesztünk. Micsoda fura érzés, szinte fájdalommentes, még jó érzés is, ahogy távozik az a rengeteg meleg víz. Azután újabb vizsgálat, a fájások már 2-3 percesek. Kicsit még mászkálok kint, aztán eljön az idő, nincs mese, fel kell feküdnöm a szülőágyra.

8 óra 30 perckor bekötik az oxitocint. Aztán szépen gyorsan elkezdődnek életem legeslegnagyobb fájásai. A fájások alatt Milvi egyik kezével a derekamat nyomkodja, másikkal a kezemet szorítja. A fájások még sűrűbbek lesznek és egyre tovább tartanak. 

10 óra. Teljesen kezdem elveszíteni az időérzékemet. Az oxitocin adagot egyre jobban emelik. Közben valami szúrást érzek és valami szert kapok. Kérdezem, hogy mi az, de a választ már nem hallom meg, mert fájást fájás követ. Egészen addig, amíg elérek arra a pontra, hogy azt mondjam, nem bírom tovább! A méhszáj teljesen eltűnik. Szülésznő kérdezi, nem érzem, hogy nyomnom kell? Néha érzem, néha nem.

11 óra. Következő pillanatban arra eszmélek fel, hogy három szülésznő és az orvos vesz körül. Gyors útbaigazításként elmondják mit és hogyan kell csinálnom. Néhány pillant múlva már hallom is. Szem becsuk, nagy levegő, hosszan benntart, nyom-nyom-nyom, kifúj és újra nagy levegő. Nem jóóóóóó! Nem jól csinálod! Üvöltöttem a fájdalomtól. Aztán jön a következő tolófájás és elkapjuk az ütemet. Ismét nagy levegő, óriási nyomás hosszan-hosszan- nagyon hosszan, majd levegő kifúj és ismét nagy levegő és újra nyomás nagyon-nagyon hosszan. Az agyam szinte elzsibbad. Ekkor tompán de hallom, hogy látom a haját! Vágás jön, nagyon fáj az is. De ismét a nyomás jön és hallom újra, kint a feje! Aztán a keze! És még néhány nyomás és egy óriási megkönnyebbülés.

11 óra 10 perc. Kint van végre teljesen! Pár másodpercig fel sem fogtam, hogy ott van közöttünk. Kis sürgés-forgás és végre meghallom az a keserves sírást és kiabálást. Mintha azt mondaná az ő nyelvén: Anya itt vagyok! Megcsináltuk! Ránézek Milvire látom, hogy sír. Az örömkönnyek nála jöttek ki. Én még annyit bírtam kérdezni, hogy minden rendben van? Hallom a választ igen, majd egy furcsa nyugodtság  érzés lesz úrrá  rajtam. Ezután elviszik megfürdetni.

Távozik a méhlepény is. Na az egy igazán fura teremtés, az már biztos. Következő pillanatban már a megtisztított gyönyörűségemet néhány másodpercre a mellkasomra teszik. Csak néhány szót szólhatok, szia Pálmucim, hát megjöttél végre? És már viszik is el. Itt a varrás ideje. Na az egy újabb rémálom, igazán fájdalmas, sziszegek is rendesen. Majd miután elkészült 2 óra megfigyelés következik. Mozdulatlanul fekszem mikor megjelenik Cuciapuci. Istenem ezt az arcot sosem fogom elfelejteni. Rémület és boldogság egyben. Csak annyit hajtogat egyfolytában, hogy megszületett a kislányunk, nagyon ügyes voltál, és újra csak ezeket mondja. Anyukám is bejön miután Cuci kimegy. Elég gyorsan eltelik az a két óra. Itt az ideje összeszedni magam, elkísérnek letusolni. Hányinger kap el, ökölődöm csak, én támasztom a mosdókagylót, a szülésznő meg engem támaszt. Pisilni kellene, de nem sikerül. Egy újabb katéterezés következik, az elsőt még a szülőágyon kaptam két fájás között, rendesen kellemetlen az is. Ezután nincs más hátra, mint elsétálni a 14-es kórterem 1-es ágyáig és kipihenni a szülés okozta fáradalmakat, fájdalmakat és sokkot, valamit felkészülni a kórházban eltöltendő napokra.

4 ágyas a szoba. Egyenlőre ketten vagyunk, a másik anyuka alig 18 éves. Pár szót beszélünk csak mert éppen a kisbabáját szoptatja. Fekszem az ágyban, iszonyú fájdalmat érzek ott alul. Aludnom kéne, de nem tudok. Várom a babámat. Folyamatosan gratulációs üzenetek meg hívások jönnek. Beszélek, de néha azt sem tudom kivel. Fájdalomcsillapítót kérek, mert egyre nehezebben viselem a fájdalmat. Olyan 4-5 óra körül lehet az idő. Már messziről hallatszik a gurulós babahordó kiskocsi kerekének kattogása. A szívem összeszorul, valahogy érzem, hogy Őt hozzák. Összeszedem magam. Egy kedves nővérke gyorsan elmutogatja a fontosabb dolgokat, mint pelenkacsere és köldökcsonk kezelés, és már jön is következő nagy feladat, a szoptatás. Húúú hát az nem egyszerű, még akkor sem lenne az, ha éppen semmi bajom nem lenne. Próbálkozunk tehát, de nem sokra megyünk egymással.

Látogatási idő van, jönnek is a boldog mamák, papák és persze Cuciapuci. Még mindig nem fogom fel igazán mi történik. Az események szinte pörögnek, a fájdalom nem szűnik. Közben új lakóval is bővül a kórterem. Ötödik gyermekét szőlő nőt hoznak. Babája koraszülött. Szinte nem is látszik rajta, hogy épp most szült. Pár perces pihenése után megy is dohányozni. Na én elszörnyülködök. Nem szoktam első találkozás után senkiről vélemény alkotni, hogy milyen ember is, de most ez sikerült. Próbálok erős lenni és ismerkedni a kislányommal.

Olyan gyönyörű, szinte teljesen tökéletesnek látom. Azt hiszem tiszta apukája. Este 8 órakor eljön a fürdetés ideje, így elviszik tőlem. Ez idő alatt én is letusolok majd elmegyek gátkezelésre. Mire végzem már ismét hozzák is az én kis kincsemet. Újabb szopizási próbálkozások kisebb nagyobb sikerrel. Este 11-ig vagyunk együtt. Megpróbálok aludni. Kemény két órát sikerült is. Szörnyű volt az éjszaka, azt hittem sosem lesz reggel. Aztán csak eljön az 5 óra. Vele együtt a zörgős kicsi kocsi is, benne Pálma bébivel. A szoba negyedik ágyának is lesz lakója. Nagyon kedves anyuka érkezik, hamar megtaláljuk a közös hangot. Eljön a vizit ideje is, vérvétel, gyermekorvos jön, majd egy iszonyatos lassú nap következik, rosszullétekkel, fájdalmakkal fűszerezve. Este 9 órakor végre sikerül a szopiztatás. Boldogan hívom apát, akit épp a tejfakasztó buli kellős közepén érek utol. Ő is nagyon boldog és büszke ránk. 23 óráig még együtt vagyunk, majd elkezdődik a második éjjel a kórházban. Érdekes, mert valahogy megint két órát sikerült csak aludnom. Talán a fájdalom, meg már annyira vártam vissza a babámat. Pontosan 5 órakor meg is hallottam a csattogó kicsi kocsi kerekének hangját. Első dolgom, hogy cicire tegyem Pálmukámat. Úgy szívta a tejcit, hogy öröm volt nézni és hallani a cuppogó hangocskát. Nagy boldogság töltött el. Büfi is jött utána, majd peluscsere, amit egyetlen hang nélkül csináltunk végig. Aztán egy akkora szunya!

Ó az én drága kincsem, én olyan, de olyan büszke vagyok rá! Délutánra kiderül, hogy kezdenek eltűnni a dolgaink. Hamar rájövünk négyünk közül ki lehet a tettes, de nem szólunk neki, mostantól figyelünk. Nem csak hogy kleptomániás a kisasszony, de büdös is és egész éjjel horkol, pont úgy mint a Sátánka és ami a legszörnyűbb az egészben, hogy itt fekszik mellettem. Néha azt gondolom, hogy véletlenül mindjárt pont a feje felé fog repülni a papucsom, de visszafogom magam. Szóval ezen a napon úgy néz ki kezdenek rendszereződni a dolgok. Peluscsere-szopizás-büfi-alvás, majd minden kezdődik előröl. A délutáni látogatás során igazi kis csapat gyűlik össze. Mivel ma már kicsit jobban voltam jól is esett, hogy kizökkentettek a monoton kórházi légkörből. Később még sétáltam is kicsit kint a friss levegőn. A gátseb nagyon fáj, talán tusoláskor enyhül kicsit, ezért amikor csak tudok megyek is a zuhanyzóba. Ülni nem tudok és jelen pillanatban azt érzem, hogy soha többé nem is fogok. Kiborító ez az állapot, de Pálmucim közelsége feledteti némelyest a fájdalmaimat. Ma megtudtam, hogy sajnos az antigénjeim átjutottak a placentán és bekerültek Picinyuszikám vérébe is. Jelenleg még nem tapadtak meg. Az is lehet, hogy eltűnnek majd, de az is, hogy nem. Szomorú lettem. Olyan sírhatnék támad, de összeszedem magam, mert közben még azt is közlik, hogy valószínű besárgulunk. Na két „jó" hír egyszerre. Hívom is Cucit, hátha önt belém egy kis lelket, aztán persze fordítva történik minden, mert szegény annyira megijed, hogy mi lesz most az ő kislányával, hogy én vígasztalom őt. Azt mondja az ő Pálmukájának nem lehet baja, ő már most úgy szereti és alig várja, hogy otthon legyünk hármasban és végre ő is megszeretgethesse.

Valahogy összefolynak a napok. Ha nem jegyzetelnék szerintem már a fél órával ezelőtt történt dolgokra sem emlékeznék. Már mindenki alszik körülöttem. Megkezdődik a harmadik éjjel is. Babám nincs velem. Szopiztunk és áttoltam az újszülött osztályra. Az ajtóban még megpuszilgattam és megsimogattam. Mondtam neki, hogy nagyon szeretem! Reggelre a cicik nagyon bedurrantak. Rendesen fáj még ez is. És a hasam sem ment le, pont úgy nézek ki, mintha 30 hetes terhes lennék. Kicsit zavar, de elfoglalom magam mással. Nagyon várom, hogy reggel legyen és újra lássam a kisbabámat. Egy újabb szörnyű éjjel, ismét két óra alvás után arra ébredtem, hogy tiszta verejték vagyok és ráz a hideg. Nagy fájdalmat érzek. Kimászok az ágyból és megkeresem az éjszakás nővért, hogy csináljon valamit mert nagyon rosszul vagyok. Lázam nincs. Kapok fájdalomcsillapítót és egy jó tanácsot, hogy szerinte aludjak, mert hosszú lesz a holnapi napom. Hát az éjszaka is az volt, mert ezután már egyetlen percet sem tudtam aludni. Csak remegtem a takaró alatt. Valószínűleg a fáradság, a szülés és a fájdalmak miatt lehet. Hajnalban ismét meghozzák életem értelmét és elkezdődik egy újabb nap. Vizitkor mondják, hogy úgy néz ki nem lesz gond a vérképpel, mindkettőnké rendben van. És a sárgaság sem vészes. Ha növekszik a baba súlya és minden rendben lesz, akkor holnap hazamehetünk! Próbálom nem beleélni magam, inkább ipari technikára kapcsolok a szoptatás terén. Mellszívóval szívom a tejet és cumisüvegből adom neki. Egyre inkább csak az otthon jár az eszemben, úgy érzem most bármire képes lennék, hogy kiléphessek végre a kórház ajtaján. Aztán egyik nővér meglátja, amint a mellszívóval erőlködöm. Mondanom sem kell mennyire leszúr érte. Azt mondta higgyem el, hogy a babánál jobb mellszívó nem létezik.

Ezek után jól a táskám mélyére pakoltam a gépet és helyette Pálmucimat tettem a cicimre. Egészen estig úgy szopiztunk, mint a kisangyal. Semmi sírás egész nap. És ami a legfontosabb, az esti fürdetés utáni mérlegelésen súlygyarapodást mértek, így most még nagyobb az esély rá, hogy holnap irány haza! És utoljára képzeljétek el, nemcsak hogy rózsaszín, de ráadásul nyuszikás ruhába öltöztették gyönyörűmet! Én csak csókolgattam, puszilgattam, ölelgettem és babusgattam! Annyira nagyon szeretem! Várom már a reggelt. Éjszaka ismét két órát sikerült aludnom mert nagyon izgultam, mehetünk e vagy nem. Ez azt jelenti, hogy az öt nap alatti négy éjszakán összesen 8 órát. Meg is látszik rajtam. A tükörbe nézve komolyan elszörnyülködöm saját látványomtól. Az agyam mintha zsibbadna, kezdek teljesesen kimerülni. És végre eljön a reggel. Szinte hányingerem van annyira izgulok mikor meglátom a gyerekorvost. Tüzetes átvizsgálás után végre meghallom a varázsszót. A baba mehet! Olyan boldogság fog el. Már csak rajtam múlik minden. Nagyon várom az ügyeletes orvost. Mikor megérkezik a nővérke szól, hogy menjek a vizsgálóba, mert már várnak. Úgy néz ki minden rendben, kiszedik a varratokat is. Néhány hasznos tanács után már rohanok is a szobába, hogy csomagoljam a cuccaimat. Amint belépek, látom, hogy a lányok sírnak. Sajnos nekik nem volt szerencséjük, maradniuk kell. Hívom Cuciapucit és amíg megérkezik megkapom a zárójelentéseket is. A nagy kórházi ajtón igazán megviselten, de egy hatalmas levegővétellel lépek ki. Irány haza! Boldogan, hármasban!

Oldal: Pálmi születés és a kórházi napok
POPY BUNNY OLDALA - © 2008 - 2024 - misspopynyuszika.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat